Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)
Vass Előd: Török adatok Rákoscsaba és Rákoskeresztúr hódoltságkori történetéhez = Türkische Angaben zur Geschichte von Rákoscsaba und Rákoskeresztúr aus der Zeit der Türkenherrschaft 87-111
árat csak viszonylagosan foghatjuk fel. Ha megnézzük Rákoscsaba 110 családos termelőinek egy főre eső termésátlagát és ebből származó jövedelmét, akkor a következő állapot tárul elénk: 1546-ban 4,41 mázsa kettő magyar forint értékben, 1562-ben 6,09 mázsa öt forint értékben és az 1580/90-es években 7,09, illetve 9,45 mázsa mintegy 12 magyar forint értékben esik egy családra az összes gabonatermésből. Ezek a nyilvánvalóan alacsony jövedelmet jelölő számadatok felvetik a falu zsellérségének nagy számú meglétét és a falusi társadalom jelentősebb differenciálódását, mivel a fenti feltételezett 110 családnál jóval kevesebb család, egész vagy féltelkes jobbágy folytathatta a falu gabonatermelését. E tehetősebb adófizetők névjegyzékét tartalmazzák a török adóösszeírások is. A falu bekapcsolódása a kereskedelembe, a fenti terméseredmények figyelembevételével jelentősebben csak az 1580/90-es években képzelhető el. A következő adótétel a szőlő megadóztatása volt. A Hegyalján 1576 körül átlag 100 G területen egy és másfél hektóliter mustot szüreteltek le, azonban ez a termésmennyiség a termelők szerint különbözött. 19 Rákoscsaba esetében az egy hektóliteres termésátlagot véve a következő termést szüretelhették le : 1546 500 pint 8,55 hektóliter 0,855 m. hold 1562 1040 17,57 1,557 1580 760 13,08 1,108 1590 600 10,20 0,102 A saját fogyasztásra került mustmennyiség megadóztatása a fenti adatok szerint alig néhány holdon, évenkénti 10—15 hektóliteres szőlőtermesztést feltételez. E must megváltási ára a következőképpen alakult: 1546-ban pintje 2 akcse, azaz 4 dénár, 1562-ben 2,5 akcse, azaz 7,5 dénár, 1580-ban 4 akcse, azaz 16 dénár, és végül 1590-ben 1 pinte már 5 akcse, mintegy 20 dénár lehetett. A must ára tehát közel a négyszeresére emelkedett. A falu szőlőtermesztésére a musttizeden kívül a hordóilleték is adatokat szolgáltat. A hordóilletéket a nem saját fogyasztásra kerülő, hanem piacon értékesített bor után szedték. A hordóilleték összege 1580-ban és 1590-ben is 50 akcse volt. Egy hordó után 5 akcse illetéket vetettek ki, tehát feltehetőleg évi 10 hordó piacra kerülésével számoltak a török adórovók. Ez természetesen nem pontos, hanem hozzávetőleges adat, amit a rákoscsabaiak bevallása alapján jegyeztek fel. De így is, ha a legelterjedtebb egri hordó 407 237 literes mértékét vesszük alapul, ez a tíz hordó a saját fogyasztásra került tizedköteles bor mennyiségén felül még 40—45 hektólitert jelent. így összesen a rákoscsabai határban évi 50—60 hektóliter bor termelése számítható ki. Ezek a terméseredmények 4—5 magyar hold termő szőlőterületet feltételeznek. Az egri hordó fenti mértékén kívül Rákoscsabán valószínűleg a budai akó 54 .literes mértékét is használták, így itt az egri hordó 7,5 akós lehetett. A szőlőterület valószínűleg a módosabb gazdák birtokában volt. A méhkastized tulajdonképpen a méhtartási adóként számoltatott el, méhkasonként 2 akcse, azaz 4 dénár szedetett, 1546 körül. Ez időben jelentős erdő19 N. Kiss István, A mezőgazdasági termelő népesség fluktuációja és extraneus birtoklás a Hegyalján a XVI. század második felében: Makkai László (szerk.). Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korában, Budapest 1966, 32—34 L, és a bor mértékegységekre nézve: Maksay Ferenc, Urbáriumok XVI— XVII. század, Budapest 1959, 838—840 1. 94
