Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Tarjányi Sándor: Az 1930. évi fővárosi törvény = Das 1930-er Gesetz über die Haupstadt 335-351

tömegét szándékozza a törvényhatósági választásokból kizárni. Ehhez hasonlóan a választhatóság egyik ismérveként említi a tervezet, hogy adófizetőnek kell lennie annak, aki a törvényhatóság tagjának választható (14. §). A tervezet ll.§-a a törvényhatósági bizottság tagjainak számát 160-ban állapítja meg, melyből választott tag 100. Az érdekképviseletek jelölnek 20 tagot, törzstag lenne 40 és ezenfelül lennének a hivatalból jelenlevő tagok. A még megmaradt csekély demokratizmust is korlátozni akarta a tervezet. A közigazgatás ügyrendje, a közgyűlés összehívásának módja (30.§), a széksértés (40.§) súlyos bírságolási lehetősége, a vita korlátozása (38.§) a tanácskozások folyamán, a hiányzó bizottsági tag kizárási lehetősége (35. §) mind azt célozták, hogy azt a csekély beleszólási lehetőséget is, melyet a főváros lakossága még, élvezett a törvényhatóságban, csökkenthesse a kormány. A tervezet 109 paragrafusban 5 részben tárgyalja főváros önkormányzatának fontosabb kérdéseit, a törvényhatósági bizottság összetételére, a közgyűlésre, az intézőbizottságra, tisztviselői karra, a főváros vagyonára, háztartás ára vonatkoz ó kérdéseket. A tervezet nyilvánosságra kerülése nagy vihart keltett a közgyűlés jobb- és baloldalán egyaránt. A Keresztény Községi Párt tagjai az autonómia védelmére keltek, elsősorban azért, mert látták, hogy a kormány az eddigi pozíciójukat akarja gyöngíteni. Az autonómia védelme jogcím volt eddigi bázisuk fenntartására. A Községi Polgári Párt exponensei, maguk is részt vettek a tervezet készítésében, védelmükbe vették azt, kisebb eljárási kérdéseket kifogásoltak. A demokrata és a liberális ellenzék világosan látta, hogy a tervezet antidemokratikus tendenciája őket akarja kiszorítani a városvezetésből, ahol az eddigiek során még régi pozíciójuk, másrészt várospolitikai rutinjuk figyelemre méltó volt. Az SzDP vezetői felléptéit a tervezet ellen, látták, hogy a kormány tőlük akar elsősorban megszabadulni. Fővárosi befolyásuk érdekében fontos volt számukra a Városháza és ezt veszélyeztette a tervezet. Illúzióik, melyeket a Bethlen-kormány irányában tápláltak, egyre jobban megkoptak, főként azután, hogy a belüg}^miniszter tárgyalni sem akart velük a városházi kérdésekről. Azonkívül tömegeik is élénk figyelemmel kísérték a párt várospolitikai frakciójának tevékenységét. • A tervezet nyilvánosságra kerülése utáni első közgyűlésen, 1929. okt. 9-én napirend előtt ïarkas István, az SzDP képviselője felszólalt a törvénytervezettel kapcsolatban. Hangoztatta, hogy „a kormány reakciós politikát követ és betegázol az önkormányzati jogokba. Már az 1924. évi XXVI. te. is korlátozta Budapest polgárságának jogait a kinevezési rendszerrel, az érdekképviseletekkel". Kifogásolta a főpolgármester széles körű jogait és a tanács megszüntetését. Helytelenítette, hogy a kisközgyűlésben, melyben a polgármester is csak egy személy, a tagok felét a főpolgármester nevezné ki. Tagadta, hogy az új javaslattal egyszerűbb lenne a közigazgatás és a bürokrácia csökkenne, mert a kisgyűlés fog mindent elintézni és a közgyűlésnek csak a fejbólintás marad. A javaslat célja véleménye szerint, hogy bizalmatlanná tegyen mindenkit a fővárosban. Pártja nevében tiltakozott a törvényjavaslat ellen. Indítványozta, hogy vegyék le napirendről és a régi törvény alapján tartsák meg a törvényhatósági választásokat. Hangsúlyozta, hogy „a Bethlen-kormánynak távoznia kell, mert tönkre megy az ország!"

12 A többi párt képviselője is reflektált a tervezetre ugyanezen a közgyűlésen. Petrovácz Gyula a Wolff párt egyik exponense is bírálta a tervezetet. Hangoz 12 Fővárosi Közlöny. 1929. okt. 18. 1946-47. o. 22* 339