Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1873-ban : adalékok Budapest társadalomtörténetéhez a dualizmus korában 2. = Die Höchstbesteuerten von Budapest im Jahre 1873 249-308

Anélkül, hogy a virilisták ingatlanbirtokainak további részletezésébe belebocsátkoznánk (ám amennyiben az itt csak sommásan összefoglalt 2500 frt felett adózó háztulajdonosok és házbérbirtokosok a későbbiek során más vonatkozásokban említésre kerülnek, mindig utalni fogunk ingatlanbirtoklásuk adataira is), rá kell még mutatnunk arra, hogy a ház- és telektulajdonnak az az erős felhalmozása a virilisták kezében, ami a századfordulóra már megfigyelhetővé válik, itt még hiányzik: a legjelentősebb házvagyon komplexus, Kasselik Ferencé is csak 7 házból áll és a puszta spekulációs célú telekbirtoklás még nincs kifejlődve olyan hatalmasan, mint azt majd néhány évtized múlva látni fogjuk, mikor a város rohamos fejlődése már kézzelfogható közelségbe helyezte a külterület mielőbbi gyors kiépülését is. Az akkori külterületeken, mégpedig nemcsak a Városligetnél, hanem a mai VII. kerület külső részeit jelentő István- és Hermina mezőn, valamint a Zuglóban, az ún. Erdőtelken ; a Váci út felső részein és a Városliget háta mögött az ún. Ackergründén, a Duna és a Váci út közti részen (a későbbi Angyalföldön) és a Felső bikaréten — a déli részen pedig a Soroksári út hosszában nyúló területeken, Törökőrön, továbbá a Rákosi réteken, s Kőbányán már megjelennek ugyan a virilisták telekbirtokai is, de az üres telkek spekulációs birtoklásának mértéke még nem éri el a későbbi méreteket. Ezt talán a városhoz közelebb levő részeket kezében tartó majoros rétegnek még viszonylag erős gazdasági pozíciója is magyarázza, de legalább annyira indokolja az, hogy azok az előfeltételek, melyek e telkek megfelelő gyorsasággal való beépítését lehetővé tették volna (elsősorban a közművezés, ami nélkül ekkor már nagyobb bérház építkezésekbe nem lehetett bocsátkozni), ezeken a területeken még nem voltak biztosítva. A főváros ekkori legnagyobb adófizetőinek kültelki birtoklása és későbbi virilistáinak e kültelki telekbirtoklásból történő felemelkedése a budapesti nagy vagyonok kialakulásának kétségtelenül egyik legizgalmasabb fejezete — konkrét vizsgálatába belebocsátkozni azonban e helyütt egyelőre még nem állt módunkba-n. A fővárosi virilisták házingatlan vagyonának már a nagyvonalú, csupán szinte szemelvényes és csupán mennyiségi áttekintése is világosan bizonyítja: túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a fővárosban természetes személyhez kötötten megadóztatott vagyonalapok közül a háztulajdon nemcsak összegével, hanem a benne fizikailag is kifejeződő társadalmi funkciónál fogva is (gondolva itt nemcsak a házingatlan által adott közéleti, társadalmi súlyra és tekintélyre, de — főleg a valamely ipari vagy kereskedelmi foglalkozást folytatóknál — a vagyoni helyzetnek a házingatlan által kifejezett stabilitására) e korban még a legjelentősebb és legkomplexebb tényező — nem is szólva a hatalmas építkezésekkel a városképet szinte napjainkig hatóan befolyásoló jelentőségéről. Igen jellegzetes vonása végül e kor pesti házbirtoklásának az arisztokrata háztulajdonosok nagy száma és ingatlanaik nagy értéke. A városban a pesti oldalon az adójegyzék 38 arisztokrata háztulajdonost ír össze: házadójuk összesen mintegy 140 000 írt, ami a szokásos módon 20%-os adókulcsot számítva, legalább 650 000 frt házbérjövedelemnek felel meg. A háztulajdonos arisztokraták névsorából jellegzetesen emelkedik ki a Pest és kisebb részben Fejér megyei, mellettük pedig a délvidéki eredetű nagybirtokos arisztokrácia: a főrangjukat jórészt újabban, a XVIII. sz. óta nyert arisztokraták, akiknek árutermelése számára Pest volt a nagy piac és életformájukban Pest volt a város ; akik már a reformkorban elsőknek emelnek palotákat, majd bérházakat Pesten; akik részben újabb főnemességük, részben protestáns voltuk következtében nem tartoznak a bécsi udvari arisztokráciához, az országos főméltóságok betöltésénél is háttérbe szorulnak és ennek megfelelően a politikában, ha nem is nyíltan ellenzéki szelleműek, de legalábbis pártfogói a sajátosan nemzeti kultúrának és a főváros e kultúra — s emellett a nemzeti piac — központjaként történő fejlesztésének.