Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Bácskai Vera: Pénz- és áruhitel Pesten a XVIII. század második felében = Geld- und Warenkredit in Pest in der zweiten Hälfte des 18. Jahrhunderts 161-185

A betáblázási jegyzőkönyveket Pesten 1771-ben kezdték el vezetni. A pesti polgárok betáblázott adósságainak nyilvántartása ugyan már korábban is a tanácsra hárult, mert az 1723:103. te. értelmében a betáblázást azon helység hatóságának kellett végrehajtania, ahol az adós ingatlanai feküdtek. 1771-ig a betáblázást csak a tanácsülési jegyzőkönyvekbe vezették be. E bejegyzések feldolgozását azonban rendkívül megnehezíti az, hogy a tanácsülési jegyzőkönyveknek nagyon hiányosak a mutatói. S e jegyzőkönyvek feldolgozása alapján is csak kétes eredményeket érnénk el, mert a betáblázásokra vonatkozó bejegyzések igen szűkszavúak és pontatlanok : igen sok esetben nem jelölik meg a hitel nagyságát, célját, formáját, lejáratát stb. A betáblázási jegyzőkönyveket viszont (különösen az első évtizedekben) igen gondosan vezették. Pontosan feltüntették a hitel nyújtásának időpontját, a hitel összegét, lejáratát, sőt sokszor a hitelező és az adós foglalkozását is. Az első időben gyakran feljegyezték a (hitel felhasználására is utaló) kötelezvény szövegét, vagy áruhitel esetén, az eladott árukat részletesen felsoroló számla másolatát is. így a jegyzőkönyvekből az esetek túlnyomó többségében megállapítható, hogy áru- vagy pénzhitelről van-e szó, s ezenkívül értékes adatokat kaphatunk a kül- és belkereskedelemre vonatkozóan is. A betáblázási jegyzőkönyvek kutatását jelen esetben az 1771 — 1790-es évekre korlátoztuk. Az 1790. évvel való lezárást nemcsak a történelmi periodizáció indokolja, hanem az is, hogy kb. ettől az időtől kezdve válnak egyre szűkszavúbbakká a jegyzőkönyvek bejegyzései, és így a további évek forrásanyagának feldolgozása során már a mostanitól bizonyos mértékben eltérő módszereket kell alkalmazni. Bár a betáblázási jegyzőkönyvek a város hiteléletének a legátfogóbb forrásainak látszanak, teljes és kimerítő képet a legalaposabb feldolgozás után sem várhatunk tőlük. Feladatuk a pesti ingatlanokra betáblázott adósságok nyilvántartása volt, s így adataik természetesen nem terjedhetnek ki a városi kereteken kívül nyújtott kölcsönökre, tehát a hitelkínálat méreteit a valóságosnál kisebbnek ábrázolják. Nem tekinthetjük teljesnek a jegyzőkönyvek adatait a hiteligények felmérése szempontjából sem, mert a betáblázásokra, s általában a hitelügylet közjogi megerősítésére nem mindig került sor. Erre következtethetünk abból is, hogy a gyakorlat szerint igen sok esetben a hitelező csak akkor kérte követelése betáblázását, amikor —jóval a határidő lejárta után — a kihelyezett tőke megtérülését bizonytalannak vélte, s adósa ingatlanainak lekötésével kívánta biztosítani magát. Gyakran találkozunk a jegyzőkönyvekben 3—4, de nemegyszer 10—15 évvel korábban kihelyezett tőkék utólagos betáblázásával is.

4 Az egy-egy évre eső hitelek teljes összege tehát csak a későbbi évek bejegyzései alapján állapíthatók meg több-kevesebb pontossággal. Ez a körülmény késztetett arra, hogy a betáblázási jegyzőkönyvek adatainak statisztikai feldolgozását az 1788-as évvel lezárjuk, s az 1789 —90-es évek bejegyzéseiből csak a korábbi években nyújtott hiteleket vegyük figyelembe. Az 1770 és 1790 között készített hagyatéki leltárak elemzése lehetővé teszi nemcsak azt, hogy körvonalazhassuk a tőkekihelyezés (illetve eladósodás) arányait, hanem, hogy bizonyos következtetéseket is levonjunk az ingatlan és készpénz-vágyon, valamint az aktív és passzív követelések arányairól. E leltárak ugyanis kivétel nélkül felsorolják az elhunytak tartozásait és követeléseit, így a birtokukban levő, gyakran betáblázatlan kötelezvényeket is. Forrásértékük a városi hitelélet egészének jellemzésében természetesen jóval csekélyebb, mint a á Például Hummel Bernát 1782-ben tábláztatta be a Mosel Józsefnek 1767-ben nyújtott 500 forintos, 1769-ben nyújtott 100 forintos, 1770-ben nyújtott 1000 forintos kölcsönt. (Betáblázási jegyzőkönyvek II. 130. 1.) Alberti György 1776-ban tábláztatta be a Katies AntaJnak 1764-ben adott 500 forintot. (Uo. ló 289. 1.) Paschgall Antal 1778-ban jegyezteti be az Alter Antalnak 1772-ben folyósított 200 forintot (Uo. I. 386. 1.) stb. 162