Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

VÖRÖS KÁROLY: Budapest legnagyobb adófizetői 1903-1917

Neveket, üzemeket, vállalatokat és családi kapcsolatokat soroltunk fel — de úgy véljük, ezután minden kommentár nélkül könnyű átlátni, hogy a főváros és részben az egész ország gazdasági életének milyen jelentős része volt letéve e valóban most már csak 206 főre szűkült, stabilitását tekintve azonban a legszilárdabb csoport tagjainak a kezében. Olyan hatalom és befolyás ez, melynek bemutatása amellett, hogy Budapest legnagyobb ingatlanbirtokosainak és legkiterjedtebb bankkapcsolatainak bemutatása után a főváros kereskedelmi és ipari vezető személyeinek bemutatását is lehetővé tette, azt is sejtteti, hogy legalábbis e stabilitási kategóriának, ha csupán az egyes foglalkozási kategóriák létszámának egymás mellé állításával nem is eléggé érzékelhetően, de e kategóriák tartalmi elemzése után igen határozottan felismerhető sajátos profilja van. d) A IV. stabilitási csoport esetén az I. csoportétól erősen eltérő stabilitás azonban nem jelent annyira és mindenben alapvetően eltérő gazdasági bázisú, társadalmi helyzetű réteget, mint azt a stabilitás és gazdasági alap egyszerű mechanikus összefüggését feltételezve s kivált az I. csoport ilyen határozott jelentős vezetőszerepe után hihetnők. Nem szabad ugyanis szem elől tévesztenünk, hogy végülis egy 800 000 lakosú nagyváros (s egy 20 milliós ország egyetlen gazdasági központja) mindössze 9 évből kiválasztott 200 legnagyobb adófizetőjének csoportján belül vagyunk. Olyan körülmény ez, mely e csoporton belül eleve valószínűtlenné tesz minden általános, nagyobb arányú, minőségi alapú megoszlást — anélkül azonban persze, hogy egyes rétegek gyorsabb fluktuációjában vagy az egész csoport foglalkozási, illetve jövedelem vagy vagyonalap szerinti kategóriáinak arányában bizonyos jellegzetes szabályszerűségek érvényesülését tagadhatnék. S valóban, a IV. stabilitási csoport alaposabb vizsgálat után az élcsoporton belül csak rövidéletű s még a virilistajegyzék tagjai között sem sokáig szereplő nevei nagyjából két csoportra oszthatók. Egy részük kb. a világháborúig kiesik a csoportból — másik részük közvetlenül a háború előtt, de legnagyobbrészt a háború alatt jut az élcsoport tagjai közé. A csupán a vizsgált periódus közepén előforduló személyek száma viszont csekély. Hogy az ilyen megoszlásnak mik a konkrét határai (és egyáltalán: egyes személyek a stabilitás szempontjából miért szorultak a IV. csoportba), jelenlegi ismereteink alapján nem tudjuk megállapítani. Csak általánosságban hivatkozhatunk az adóeltitkolást megkönnyítő vagyonalapokra, várospolitikai közönyre és világháborúra: s mindazokra az objektív és szubjektív (ám jórészt szintén objektív alapúnak feltételezhető) tényezőkre, melyeket a fentiekben — a stabilitási kategóriák körvonalainak határozatlanságáról általában szólva — már elmondottunk, melyek azonban itt már csak a vizsgálandó személyek nagy száma miatt is különös erővel érvényesülnek. Mert a bankemberek közül e csoportban, méghozzá az 1914-ig kiesettek soraiban s elég magas ranghelyszámok alatt (tehát elég hátul) olyan nevekkel találkozunk, mint a két madarassi Beck báróéval, malomszegi Elek Páléval, Hajós Józseféval, vagy szinóbányai Krámer Jakabéval stb. — akik tényleges vagyoni helyzetük alapján alacsonyabb ranghelyszámmal, s az I. csoportban is helyet foglalhattak volna; — az iparból pedig olyan nevek viselőit látjuk itt, mint báró Kornfeld Pált (Kornfeld Zsigmondnak, a Hitelbank elnökének a Bank érdekeltségébe tartozó Ganz gyár vezérigazgatóhelyettesévé lett fiát), megyeri Krausz Izidort, a Gizella gőzmalom elnökét és ismert szeszgyárost (Wahrmann Mór vejét, ki Thurn-Taxis Egon Miksa herceghez hozzáment lányának 6 millió korona hozományt adott), BurghardtBélaváry Konrád főrendházi tagot, a Pesti Hengermalom rt. elnökét, Rock István gépgyárost, a Láng gyár két testvértulajdonosát, Láng Lászlót és Gusztávot, a szeszgyáros két Zwack testvért, Mauthner Mihály bőrgyárost stb. De ha kihullásuk és eddig is többször jelentéktelen ranghelyük magyarázatául eltitkolható adóalapjukra vagy politikai közönyükre hivatkozunk is — a kérdés még mindig nyitva marad: miben különböztek tehát adóalapjuk összetevői az I. csoport hasonló jellegű vagyonalapjainak összetevőitől és mi volt az oka (és az esetlegességen túlmenően volt-e egyáltalán oka) hirtelen várospolitikai közönyüknek? Olyan kérdések ezek, melyekre éppen úgy csak hosszas kutatások alapján válaszolhatunk, mint arra, hogy a világháború alatt meglepő nagy számmal (s jórészt előzetesen a virilista jegyzéken sem szerepelve) az élcsoportba belépett 182