Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

VÖRÖS KÁROLY: Budapest legnagyobb adófizetői 1903-1917

в А В А В 5 4 — 1 — 12 12 2 6 4 24 14 3 11 5 25 11 3 8 1 10 12 2 4 2 13 17 9 9 6 mintegy 10-nél több ingatlan ugyanazon kerületen belüli birtoklásával. Ennek a vizsgálatnak eredményét alábbi táblázatunk mutatja: 5. tábla AZ ÉLCSOPORTBÓL 3-9 | 10-19 | 20DB INGATLANT BÍRÓ SZEMÉLYEK AZ EGYES PESTI KERÜLETEKBEN AKÁRHÁNY INGATLANNAL VALÓ ELŐFORDULÁSÁNAK (A), ILL. EZEK KÖZÜL AZ UGYANAZON KERÜLETBEN (B) 3-nál | io-nél TÖBB INGATLANRA KITERJEDŐ BIRTOKLÁS A IV. kerületben 29 V. kerületben 42 VI. kerületben 79 VII. kerületben 88 VIII. kerületben 61 IX—X. kerületben 43 E két táblázat elemzése és egybevetése első látásra is felhívja a figyelmet az élcsoport ingatlanbirtoklásának legfőbb jellegzetességére: arra, hogy eredményei többféle szempontból is csoportosíthatók. a) E vizsgálatok eredményeképpen elsősorban is az ingatlanbirtoklásnak a csoporton belüli mennyiségileg erős polarizáltsága, ill. az e szempontból való csoportosíthatás tűnik szemünkbe. Egyrészt míg az összesen 447 ingatlanbirtokkal rendelkező személy közül 253nak maximálisan is csak 506 darab ingatlan lehetett a tulajdonában, addig a többi 194-nek már 1719 darab, sőt ezen belül — s a polarizálódás itt válik valóban rendkívül élessé — 41 főnek 1036, sőt 18-nak 700 darab ingatlana van. Táblázatunk világosan bemutatja az élcsoport ennek megfelelő rétegeződését. b) Vizsgálatunk második eredményeképpen, összevetve az ingatlantulajdonra vonatkozó mennyiségi adatokat 2. sz. táblánkkal, újból azt látjuk, hogy a háztulajdoni adóalappal megjelölt, s tényleg háztulajdonos személyek körén túl, elég népes az olyan tényleges ház-, ill. ingatlantulajdonosok csoportja, akik a virilisták jegyzékébe nem ingatlantulajdonból álló adóalappal kerültek be : táblázatunk további tanulsága az, hogy ezek között sokan nagyon is kiterjedt ingatlanbirtokkal rendelkeznek. c) Mindezek az egyes ingatlanok eltérő értékének igen kézenfekvő, és az ingatlantulajdon alapján való csoportosításnak tulajdonképpen legtermészetesebb szempontjául szolgáló tenyéré, s végül is az ezen az alapon történő kategorizálás igényére hívják fel a figyelmet. Olyan körülményre azonban, mely ma már (még a telekérték állandó emelkedésétől eltekintve is) igen nehezen, tanulmányunk korlátai között pedig egyáltalán nem vizsgálható. Ám 5. táblázatunkat elemezve, és eredményeit a 4. tábla tanulságaival is kiegészítve, az élcsoportban az adóalapot kialakítani vagy legalábbis befolyásolni képes (tehát legalább három ingatlannal rendelkező) ingatlanbirtoklásnak két fő típusát azért felismerhetjük: egyrészt az elsősorban belterületre koncentrálódott, egy kerületben legfeljebb jól jövedelmező egyes házak vagy legfeljebb kisebb házcsoportok birtoklására korlátozódott tulajdont, másrészt nagy mennyiségű, egyelőre kevésbé értékes ingatlan főleg a külterületen felhalmozódó tulajdonát. Szétválásukat az 5. táblán világosan láthatjuk: a 3—9 ingatlant birtoklók esetében jóval kisebb arányban találkozunk az egy kerületen belül csak három ingatlant is egyesíteni képes birtoklással, mint a két nagyobb, s mint majd látni fogjuk, főleg a külterületen birtokos kategória esetében. Különösen érdekes, hogy még e korlátozott keretek között is megfigyelhetjük a területileg szétforgácsolt több ingatlanra kiterjedő birtoklásnak, főleg a belterületre jellemző voltát, és ugyanakkor spekulációs természetét. A IV. és a VIII. kerület esetében ui. — melyeknek ingatlanai a város nagy ütemű, nagy hasznot is biztosító kiépülésének idején már egyrészt be voltak építve, másrészt őket egyfajta, saját házában lakó városi — féligmeddig patrícius jellegű, ill. (a Józsefváros esetében) kisvárosi — polgárság lakta (mely a továbbiakban is nehezen tette lehetővé a kerületben a tömeges jellegű ingatlanvásárlást) — 158