Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

RÓZSA MIKLÓS: Pest-budai céhen kívüli felszabadítólevelek a XIX. század első feléből

RÓZSA MIKLÓS PEST-BUDAI CÉHEN KÍVÜLI FELSZABADÍTÓLEVELEK A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBŐL A kézművesség fejlődésének kezdeti korszakaiból, amikor a kézművesek a földesúri gazdaság keretében, majd — a földesúri hatalom gazdasági és jogi megkötöttségeiből fel­szabadulva — a fejlődésnek induló városokban folytatták tevékenységüket, nincsenek ada­taink arra nézve, hogy a kézművesség önálló űzésének előfeltétele volt-e a mesterség elsajátí­tásának igazolása. Az iparjogi rendelkezéseket tartalmazó különböző német céhszabályzatok­ban és városi tanácsi határozatokban a XIV. század fordulójától kezdve azonban mind több olyan rendelkezés található, amelyek szerint kézműves mesterséget önállóan csak az folytat­hatott, aki mesterségét helyenként és mesterségenként eltérő tartamban meghatározott ideig, általában 2—5 évig tanulta. Ezért a tanulóévek szabályszerű eltöltésétől igazolást kértek. Magyarországon a XIV. század végén, a XV. század elején válhatott a mesterség önálló űzésének, a mesterré válásnak előfeltételévé a tanulóévek eltöltése. A XVI. században és attól kezdve általánosan elterjedt az az iparjogi szabály, hogy mesterségét — egyéb feltételektől eltekintve — csak az űzhette, aki a tanulóévek eltöltését igazolta. 1 Ennek az iparjogi szabályozásnak köszönhetjük egy speciális okiratfajtának, a tanulóle­vélnek (Lehrbrief) a létrejöttét és rendszeresítését. Ez az okirat szolgál annak bizonyítására, hogy valaki valamely kézműves mesterséget az ahhoz értő és az ahhoz szükséges ismeretek átruházására képesnek tekintett személynél meghatározott ideig tanulta, s e tanulmány jelle­gének megfelelően a kézműves tevékenységet tanviszonyban állva, tehát irányítás mellett maga is folytatta és ezzel a mesterségbeli járatosság bizonyos fokát elérte. 2 A tanulólevelet a tanulási kötelezettség alól felszabaduló inas a tanulási idő szabályszerű eltöltése után, annak befejeztével, külön vizsga letétele nélkül kapta meg. A tanulólevelet a céh — egyes városokban, így pl. Nürnbergben a városi hatóság 3 — állította ki. A tanulóidejét szabályszerűen letöltött kézművesinas a tanviszonnyal járó kötelezettsé­gek alól felszabadulva a legények sorába lépett, amivel az eddigiektől eltérő, lényegesen ked­vezőbb, s jogilag ennek megfelelően szabályozott helyzetbe került. A felszabadítás, mint kéz­műves népszokás összeolvadva a tanulólevél elnyerésével járó iparjogi helyzetváltozással, olyan aktussá vált, amelyhez joghatások fűződnek, és ezért a felszabadítás fogalma átment az iparjogba is. 1 Az inasoknak a mesterré válás hierarchiája alsó fokozataként való megjelenésére vö. Szűcs J. : Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. Budapest, 1955. 152—153. 2 A tanviszonynak a munkaviszonnyal szembeni előtérben állását hangsúlyozza Engels, amikor rá­mutat, hogy a céhbeli inas nem annyira élelmezésért és bérért, mint inkább a mesterré való kifejleszté­sért dolgozott. — Engels : Anti-Dühring. Budapest, 1950. 278. 3 Beham Jeromos 1576-ban kiállított tanulólevele. Faximilében közli Mummenhoff, E. : Der Handwerker in der deutschen Vergangenheit. Leipzig, 1901. 60. 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom