Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

NAGY ISTVÁN: A kézművesipar fejlődése és a céhrendszer reformja Pesten a XVIII. században. 1690-1780

hatását is. Az iparos népesség száma a város összlakosságához képest 1772—1781-ig a következő volt:

190 Év összlakosság Iparosok Mester Legény Inas 1772. 12 718 1987 590 1105 264 1773. 13 539 2013 631 1103 234 1774. 13 968 2229 670 1191 299 1775. 13 481 2264 660 1195 350 1776. 13 553 2279 666 1206 354 1777. 13 021 2139 658 1108 344 1779. 12 948 1961 666 1018 277 1780. 16 746 2259 611 1282 366 1781. 17 468 2173 608 1207 358 A fenti statisztika szerint az iparosok 1772— 1779-ig az összlakosságnak kb. 15— 17%-át, 1780—81-ben kb. 13%-át tették ki. (1780 után, úgy látszik, Pesten erős volt a nem iparos népesség betelepedése.) Ez a számarány számottevő, de nem fejlett ipari népességre utal. Jóval rosszabb a Németország iparilag fejlett vidékein, mint pl. Brandenburg és Wurtemberg tartományok városaiban található számaránynál, ahol az ipari lakosság a 40, illetve a 75%-ot is elérte, de kb. azonos a bajor városok ipari lakosságának számarányával.

191 A statisztikából megállapítható, hogy egy mesterre általában 2 legény esett. Az inasok száma azonban oly kevés volt, hogy általában csak 2 mesterre jutott egy inas. A mesterek tehát továbbra is igen kevés legényt s még kevesebb inast tartottak, ami arra utal, hogy az állami rendelkezések ellenére a céhek a felvételt továbbra is korlátozták. A legények száma 1781-ben csak a kovácsoknál (6 mester, 25 legény), bognároknál (7 mester, 24 legény), a német szabóknál (25 mester, 73 legény), a német cipészeknél (39 mester, 158 legény), a pékeknél (12 mester, 37 legény), a kőműveseknél (4 mester, 46 legény) volt jelentősebb. Az inasok száma pedig csak az asztalosoknál (16 mester, 20 inas), a szűcsöknél (13 mester, 11 inas), a cipészeknél (39 mester, 38 inas), molnároknál (18 mester, 22 inas), pékeknél (12 mester, 12 inas) és az ácsoknál (16 mester, 20 inas) érte el vagy múlta felül kissé a mesterek számát.

192 Az ipari foglalkozások száma 1771-ben és 1782-ben is több mint 100 volt, tehát az ipar differenciáltsága meglehetősen magas fokot ért el, ami kétségtelenül az ipari fejlődés számos lehetőségét rejtette magában. A vas-, fém- és szerszámipart 26, a kő- és üvegipart 3, a faés csontipart 11, a bőripart 7, a fonó-szövőipart 14, a ruházati ipart 13, a papirosipart 3, az élelmezési ipart 16, a vegyészeti ipart 4, az építőipart 7, a művészeti (sokszorosító) ipart 4, a vendéglősipart 3 szakma képviselte. Ezzel szemben az ipar viszonylagos fejletlenségére utal az, hogy a legtöbb szakmában 10-nél kevesebb volt az összes dolgozók száma (mesterek, legények és inasok együtt). A tíznél nagyobb létszámmal dolgozó szakmák 1781-ben a következők voltak. Vas-, fém- és szerszámiparban: kovácsok 36, sarkantyúsok 17, lakatosok 58, aranyművesek 26, rézművesek 11, bádogosok 13, puskaművesek 12, bognárok 36. A kő- és üvegiparban: kőfaragók 11, fazekasok 11. A faiparban: kádárok 46, asztalosok 69, szitakészítők 20. A bőriparban: kordoványosok 21, nyergesek 17, szíjgyártók 40. A fonó-szövőiparban: posztósok 45, kötélverők 15, ványolók 10, takácsok 39, harisnyakötők 17, zsinórosok 59. A ruházati iparban: magyar szabók 59, német szabók 108, köpeny szabók 48, szűcsök 57, magyar kalaposok 15, 190 Thirring G. : Pest város népessége az 1771—1781. években. Magyar Statisztikai Szemle I. (1934) 156. 191 Kulischer, J. : i. m. II. 143. 192 Thirring G. : i. m. 158. 105