Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)
Kumorovitz L. Bernát: A zselicjakabi alapítólevél 1061-ből : "Pest" legkorábbi említése = Die Stiftungsurkunde von Zselicjakab aus dem Jahre 1061 : die früheste erwähnung von "Pest" 43-83
hogy Ottó (egyenesági örökös hiányában?) a királyra bízza annak a jövőben esedékes eldöntését, hogy ki legyen az ő halála után e „sajátegyház" (ecclesia propria, Eigenkirche) méltó új örököse, birtokosa. Az megérthető, hogy később, évszázados tapasztalatok birtokában, a monostor az alapítólevélnek eme másként is értelmezhető passzusa alapján igyekezett szabadulni a nagyon ránehezedett s a XII. század utolsó negyede óta már patronusoknak, kegyuraknak nevezett uraitól. 28 Ugyanebben az esztendőben éles vita kezdődött Karácsonyi J. és a horvát történetírók között Horvátország XI. századi történetével kapcsolatban, 29 melynek során a Képes Krónika 99. fejezete is szóba került, és tartalmi szempontból komoly megbeszélésben részesült. Karácsonyi Zolomerust Kreszimir Péterrel azonosította, a horvátok pedig Szvinimirrel vagy Zvoinimirrel, Gézát pedig Zvoinimir sógorának tartották. Karácsonyi a sororius-t socer-ra javította — azzal érvelve, hogy Géza II. Kreszimir leányát vette nőül, a zselici egyházszentelést pedig—most már 1065. tájára teszi, a Krónika ezen adatát feltétlenül megbízhatónak véve. 1915-ben, Horvát R. hozzászólása után, Karácsonyi a zselicszentjakabi feljegyzésben helyesnek fogadja el a sororius szót, most már úgy magyarázva a nehézséget, hogy II. Kreszimir 1062-ben Gézához adta húgát, a Képes Krónika 99. caputját pedig eredetinek, interpolálatlannak tekinti. 30 1918-ban Sisió F. „Geschichte der Kroaten" c. műve I. kötetét bírálja, többek között kijelentvén, hpgy Zolomerus nem lehetett Szvinimir (Zvoinimir), a maga részéről pedig kitart Kreszimir mellett, a zselici monostor felszentelését, Sisichez közelítve, 1065/1066-ra teszi. 31 A pannonhalmi rendtörténet egykori szerkesztője s (nagy részében) egyik legkiválóbb írója: Erdélyi L. (1918-ban) a Pázmány Péter-féle kormegállapításhoz csatlakozva a monostor felszentelését 1064-re teszi, anélkül, hogy az Ottó-féle oklevélre egy szót is vesztegetne. 82 A húszas és harmincas években Domanovszky és Hóman nyilatkozott újból oklevelünkről, módosítva korábban nyilvánított véleményüket. Domanovszky 1937-ben már elfogadja a zselici monostor alapítólevelének 1061-i keltét, 33 Hóman ellenben „X. és XI. századi történeti elemek a Nibelungénekben" c, 1923-ban megjelent, 34 majd 1938-ban másodszor is kiadott tanulmányában 35 (éppen Domanovszky régebbi véleményére támaszkodva) azt írja róla, hogy „dátuma hibás s egészben gyanús, és nyilván a Krónika értesítése alapján készült, talán egy XI. századi oklevél formuláinak felhasználásával". Teszi pedig ezt azért, hogy a német Aribo-nemzetségnek magyarországi szerepet juttasson, „melynek tagjai — írja — viselték négy generáción át a bajor pfalzgrafi (comes palatii) méltóságot... II. Aribo és Potho (Botho) 1054-ben részt vettek Konrád herceg lázadásában. Ennek bukása után előbbi méltóságát, mindketten vagyonukat vesztették és Kondráddal együtt Magyarországra menekültek I. András királyhoz (1047—1060). Ivadékaikkal német földön nem találkozunk. Potho azonban 1060-ban újra feltűnik Németországban ugyanakkor, amikor I. András fia, Salamon, anyjával és német feleségével együtt sógorához, IV. Henrikhez menekült nagybátyja, I. Béla (1061—1063) támadása elől. Salamon 1059—1063-ig német földön, többnyire Bajorországban, anyja az ausztriai Mölkben tartózkodott. A Salamon által IV. Henrik támogatásával trónja elfoglalásáért vívott harcokban Potho a német seregben küz28 Kollányi: Lm. 11 sk. ; 18—19. — Ehelyütt meg kell jegyeznünk, hogy az „ecclesia propria"-t (Eigenkirche) jobb megoldás híján mi is (szó szerint) „sajátegyház"-nak fordítjuk azért, mert a „magánegyház" más fogalmat takar. Emez egyházjogi szempontból nem nyilvános jellegű, a sajátegyház viszont az, s éppen ezért jövedelmező intézmény. — Különben erre az ereményre jutót 1916-ban (a 126. jegyzetben idézett művében) Ploskál-Tempis Rudolf, s a kifejezés ellen nem emelt kifogást bírálatában az egyházjogász Reiner János sem (olv. az i. jegyzet utolsó sorait). 29 A horvát történetírás zátonyai. Századok 46 (1912) 1—31. 30 Kálmán király rokonsága a horvát királyi családdal. Századok 49 (1915) 132—141. 31 Századok 52 (1918) 337—355. 32 Erdélyi L. : Magyar művelődéstörténet. II. Kolozsvár, 1918. 315. 33 Szentpétery : Scriptores I. 364—365. 34 Egyet. Phil. Közi. 47 (1923) 73—74. 35 Hóman B. : Történetírás és forráskritika. Budapest, 1938. 327—330. 4 Tanulmányok Budapest múltjából 49
