Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)
Nagy Tibor: I. Az Ős- és Ókortörténeti Osztály története : az Ásatási és Régészeti Intézet 19-21
mint arra a Gellérthegyi oppidum példájából jogosan lehetett volna következtetni. Tanulságos eredménnyel zárult az Eskü téri késő római tábor területén végzett ásatás is. A 30-as években megindult villakutatás nagy erővel továbbfolyt a budai és a budakörnyéki hegyekben (Pomáz—Zdravlyak, Budakalász, Bp. III. Szépvölgyi út). Ezek a kutatások jó részben tisztázták a villaépületek gazdasági jelentőségét és kapcsolatait a limesszel. Az óbudai katonaváros temetőinek feltárása is tovább folytatódott (Bécsi út). Még a 30-as évek közepén megindult a római kori foglalás legmonumentálisabb maradványának, az óbudai katonai amfiteátrumnak a feltárása, amely azonban éveken keresztül vontatottan haladt, és csak a körszínház nézőterének északnyugati része feltárásáig jutott el. Az Intézet 1939-ben átvette az itteni munkát, és nem egészen másfél év alatt teljesen feltárta Közép-Európa legnagyobb amfiteártumát. Arra is lehetőség nyílt, hogy a nézőtér legjobban lepusztult délnyugati szakaszát az eredeti állapotnak megfelelően helyreállítsák (Gerő László műve), és ezzel a kör színház szerkezeti felépítését a nagyközönség számára is érthetővé tegyék. A népművelési hálózatba egy másik jelentős régészeti objektum bekapcsolását jelentette az V. Eskü téri (Március 15. téri) késő római erőd feltárt maradványainak földalatti múzeummá alakítása, amely az első ilyen létesítmény volt Közép-Európában. A témák sorából természetesen nem maradhatott ki az aquincumi polgárváros, ahol 1931 óta nem folyt említésre méltó kutatás. A Lőtér építkezéseinek lehetőségeit kihasználva, sikerült a polgárváros déli részét a Szentendrei úttól keletre egy hosszabb sávban feltárni. Az előkerült egyszerű és díszes épületmaradványok (Festőlakás, Mithrász-szentély stb.) e területen sokkal lazább, nemegyszer villaszerű városképi elrendezést mutattak, a város központi területeinek zsúfoltabb beépítettségével szemben. Megindult a rendszeres népvándorláskori kutatás is, amelyet két VII— VIII. századi temető feltárása (Csepel és Rákos) jelezhet. Az óbudai katonai amfiteátrum feltárásánál pedig a múzeum birtokába jutott a longobárdok hagyatékának tekinthető egyedülálló ezüst kincslelet, amelyet a VI. sz. közepe táján rejthettek el. A középkori régészeti kutatásokat, melyek az Intézet keretében ugyancsak ezekben az években indultak el, Garády Sándor vezette. Eredményeit a Középkori Osztály történeténél ismertetjük. Nem kis részben a föntebbiekben felvázolt ásatási munka eredményei tették lehetővé Budapest őstörténetének első modern igényű összefoglalását a Budapest története első két kötetében. Az 1944. évi harcok idején az Intézet a Károlyi-palota pincéiben raktározta el a régészeti leletanyagot, amely komolyabb károsodás nélkül érte meg a felszabadulást. Azóta az Intézet feladatköre tartalomban bővült. Hangsúlyozottabb szerepet kapott az addig raktározott leletanyagnak a népművelés szolgálatába állítása, kiállítások rendezése. A Budapesti Történeti Múzeum már említett 1946-os kiállítása keretében az Intézet öt helyiségben mutatta be válogatott anyagát. A felszabadulás után ez volt az első régészeti kiállítás Budapest területén. A kiállításról szóló egyik beszámoló jellemzése szerint a kiállítás „nem a pompás, csak egyes kiváltságosok számára készült, kvalitásos művészettörténeti darabokon keresztül hozta hozzánk közel a múlt társadalmainak történetét, hanem a mindennapi élethez tartozó tárgyakon keresztül elevenedett meg az előttünk élt társadalmak egészének teljes anyagi kultúrája". Az ásatási tevékenység is gyorsan megindult. 1946-ban feltárták az aquincumi polgárváros fogadóját (deversorium), 1947—1948-ban felásták Budapest területén az első rézkori műveltségű őskori telepet (XI. Andor utca) és 1947-ben megkezdődött az albertfalvai római kori telepek maradványainak rendszeres kiásása. Az aquincumi polgári és katonai települések feltárásának gondját az Aquincumi Múzeum vette át. Mindezen szervezeti változások kihatásaképpen az Intézet mint Régészeti (Ős- és Népvándorláskori) Osztály illeszkedett a Budapest Történeti Múzeum szervezetébe. így fokozottabban koncentrálhatta erejét az ős- és népvándorláskori kutatásokra, az albertfalvai ásatásokra és az anyagával összefüggő népművelési munkára. 20