Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)

Nagy Tibor: I. Az Ős- és Ókortörténeti Osztály története : az Ásatási és Régészeti Intézet 19-21

Az Ásatási és Régészeti Intézet Az Intézet a Fővárosi Múzeumok egyik osztályaként 1936-ban alakult meg, szerény létszámmal (1 igazgató, 1 tudományos tisztviselő, 1 konzervátor, 1 betanított szakmunkás), V. Károlyi u. 16 sz. alatt. Az új intézet megalakulásakor az alapító Nagy Lajostól részben feltárt tabáni ős- és római kori telepek anyagát, néhány népvándorlás- és honfoglaláskori együttest (Tabán, XIV. Mexikói út) és néhány szakkönyvet mondhatott magáénak. Az Intézet feladatkörét a szervezeti szabályzat Budapest területén a régészeti kutatások, elsősorban az ásatások egységes szervezésében és szakszerű elvégzésében jelölte meg. A feltárt régészeti anyag, konzerválás és tudományos feldolgozás után a korszak szerint illetékes múzeumi gyűjteménybe került. Az eddig szétszórt és sokszor ad hoc-szerű ásatási munkát az új intézmény volt hivatva összefogni az őskortól kezdve egészen a középkorig, és a szélesebb keretbe ágyazott várostörténet szempontjából elsősorban fontos feladatok megoldására irányítani. Az intézmény munkaterülete kezdetben nem szorítkozott Budapest közigazgatási határára, hanem észak felé kiterjedt Szentendréig, ahol régészeti gyűjtemény (múzeum) akkor még nem volt. Az új ásatási intézményt a régészeti tudományszak egészséges fejlődésének szükségletei hívták életre. Az Intézet megalakulása előtt a főváros területén sem az őskori, sem a népvándorláskori, sőt részben a római kori régészeti leleteknek sem volt illetékes gazdája. Az utóbbié ugyan az Aquincumi Múzeum lett volna, azonban az aquincumi polgárváros gondozása, majd az Óbudán jelentkező feladatok a múzeum erejét majdnem teljesen lekötötték, így történhetett, hogy e század első harmadában a főváros területén napvilágra került nagyértékű régészeti leietek, mint pl. az angyalföldi kora vaskori kincslelet, a II. Fő utcai kora császárkori telepanyag, a Csepel-szigeti avarkori kardmellékletes sírlelet, hogy csak a fontosabbakat említsük, más gyűjteményekbe kerültek. Az új intézmény létrehozásával nemcsak ezt az egészségesnek nem mondható helyezetet kívánták megszüntetni. Az Intézet vezetője és közvetlen munkatársai szeme előtt nemzetközi színvonalat elérő ásatási intézmény kiépítése lebegett, amely rendszeres munkával megteremti a korszerű várostörténeti feldolgozás számára szükséges tudományos alapot. Munkájához az új intézmény kezdettől fogva megkapta a közvetlen felügyeleti hatóság, az akkori Fővárosi Tanács XI. ü. o. vezetőjétől, és múzeumi előadóitól (Némethy Károly, Péczely Béla, és Zakariás G. Sándor) a szükségesnek ítélt támogatást. Az intézmény felszabadulás előtti munkáját a sokrétű ásatás jellemzi. E munka fontosabb eredményeit, inkább ízelítőül régészeti korszakok szerint az alábbiakban foglalnánk össze. A békásmegyeri Vízművek területén végzett — még inkább leletmentő jellegű — ásatáson a Duna középső folyásvidékének mondhatni valamennyi őskori kultúrája előkerült. De talán még ennél is fontosabb volt, az ugyanitt talált IX. századi zárt kemenceanyag, amely Budapest területén eddig is egyedülállóan példázza az avar birodalom felbomlása utáni időszak művelődési viszonyait. Nem nagyszámú, de településtörténeti szempontból igen jelentős ősrégészeti anyagot eredményezett a Csepel-szigeti Szabad Kikötő bővítésekor feltárt néhány urnasír abból a késő bronzkori — kora vaskori átmeneti időszakból, amikor kelet és észak felől egyaránt erős kulturális ösztönzések jutottak el hozzánk. Ennek az időszaknak a Vali műveltséghez sorolható nagyobb sírszámú urnatemetőjét a Szentendrei-szigeten ásta fel az intézet igen nehéz körülmények között. A Pesterzsébeten feltárt Vatya-kultúrás urnatemető sírjai a Duna-balparti bronzkori műveltségre hoztak újabb adatokat. A rendszeresített terepbejárások, később hitelesítő ásatások, és leletmentések további őskori telepek és temetők nyilvántartásához vezettek. (III. Békásmegyer-Pusztatemplom, és Bécsi út; II. Istenkút; XI. Gellérthegy és Kamaraerdő; IV. Káposztásmegyer-Vízmű stb.) A római kori témák közül ezekben az években megtörtént Aquincum északi szárnyerődjének, a szentendrei tábor legfontosabb részeinek feltárása. Ugyancsak ásatással tisztázták, hogy az ottani illyr őslakosság megerősített telepe nem templomdombon keresendő, 19