Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)
Szilágyi János: I. Az Ős- és Ókortörténeti Osztály története : az Aquincumi Múzeum 11-18
A felszabadulás után a múzeum első életnyilvánítása, miként az alapításnál, ugyanígy az újjáépítéskor is kiállítás megrendezése volt, 1946-ban, „Budapest múltja" címen, az 1928-ban megvásárolt Károlyi-palotában. A célja mindenki számára közérthető módon rekonstruálni a főváros területén élt társadalmak történetét, a művészettörténeti értékű tárgyak mellett a mindennapi élet eszközeit is bemutatni, amelyek révén megelevenedik az itt élt népek művelődése. 1948-ban nyílt meg az Aquincumi Múzeum, az elsőnek újjáépített, állandó régészeti kiállítással. A bírálók szerint: „tele kezdeményezéssel. . . szakszerű felépítésben... a kiállítás külső formája szinte puritán egyszerűségű. . . házilag végezték (a múzeum dolgozói) az épület helyreállításának túlnyomó részét is . . ." 1953ban újabb római kori helytörténeti múzeum létesült és nyílt a III. Korvin Ottó u. 61. sz. alatt, majd 1961-ben a Rommezei Múzeum kiállítását újítottuk fel. Ugyanekkor az Aquincumi Múzeum körüli rommező bekerítése is befejeződött, és megkezdődött a rommező parkosítása, tartós gaztalanítása, általános talaj egyengetése is. A Fővárosi Múzeum személyi állománya 1902-ben: igazgató és altiszt. Az 1938. évi annyira várt fővárosi státusrendezés óta, amely az Aquincumi Múzeum (ásatási intézeti) osztályvezetője mellé két tudományos munkatársat, két restaurátort, adminisztrátort, bentlakó gondnokot rendszeresített a fizikai munkásokon kívül, — népi államunk megértése folytán következett be személyzeti állományunk ugrásszerű emelkedése. 1961-ben átszervezték a BTM-ot és az Ős- és Ókortörténeti osztályt, amely az Aquncumi Múzeumot is magába foglalja, vezetője 11 tudományos munkatárs és 3 konzervátor, 1 fotós, 1 építész munkájára támaszkodhat az adminisztratív, fizikai és kisegítő munkaerőkön kívül. A személyzeti állomány ezen fordulatszerű megerősítésére nagy szükség is volt, mert 1945 után az újjáépítés és a szocialista építés egyre gyorsuló üteme a mentőásatások özönét rótta a Fővárosi Múzeum régészeire is. És végre megvalósult a kutató és feldolgozó munka tervszerű irányítása is, 1950 óta az évi tervek perspektivikus mederbe terelték a kutatást. Nagyméretű tervásatások is indultak (pl. az Óbudai Hajógyár területén a helytartói villa feltárásainak folytatása). Ezenkívül a Főváros a városrendezési tervek előkészítéséhez is ásatásokat tesz lehetővé, hogy a tervezők támpontokat nyerjenek a városkép történeti súlypontjának rögzítéséhez. A múzeumi munka eredménye a látogatók számának emelkedésében is megnyilvánul: az 1902—1904. években az aquincumi múzeumot évente 14—20 ezer érdeklődő kereste fel, az 1938—1942. években átlag 22 ezer, de 1958 körül, amikor a művelődni akaró dolgozók tömege érthetőbbé tett kiállítás tárgyai közé lépett be, kb. 50—60 ezer fő nézte végig a kiállított gyűjteményt, eltekintve attól a sok tízezertől, akik csak a környező rommezőt látogatták. A látogatók személyes élményei mellett a múzeum munkatársainak tudományos publikációi — elsősorban a Budapest régiségei XVI— XX. kötetében, de sok más, önálló kötetben és folyóiratokban —• is hozzájárultak a múzeum hivatásának jobb betöltéséhez. SZILÁGYI JÁNOS IS
