Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)
Szekeres József: Az újpesti hajóépítés története. II., 1912-1944 = Istoriâ sudostroeniâ v g. Ujpest. II., 1912-1944 637-693
A helyi igazgatóság, amely központi utasításra járt el, nem volt felhatalmazva bármiféle megbeszélés folytatására, és a Magyar Vasmüvek és Gépgyárak Egyesületéhez utasította Kabók Lajos képviselőt, a vasasszakszervezet elnökét és a kíséretében levő munkásvezetőket. A gépgyárak egyesületében közölték, hogy semmiféle engedményről szó nem lehet, és a központi igazgatóság ragaszkodik a rendszre további fenntartásához. Ilyen körülmények között az üzem munkásai, a szociáldemokrata párt és a vasasszakszervezet számára — hacsak nem akarták a tőkések akaratának engedve beismerni vereségüket — nem maradt más hátra, mint felkészülni a hosszú harcra. Az üzem kapui elé sztrájkőrséget állítottak, összeírták a rendszeres segélyezésre szorultak számát és várták, hogy a szociáldemokrata képviselők által kezdeményezett kormánybeavatkozási kísérletnek lesz-e valamilyen gyakorlati jelentősége a harc kedvező befejezése szempontjából. A kormánybeavatkozás, a hatósági közvetítés megindulása azonban egyre késett, sőt mikor Kabók a képviselőházban fel akarta vetni a sztrájkharc ügyét, az elnöklő Puky András, azon a címen, hogy az indítvány nincs szabályszerűen előkészítve, megvonta tőle a szót. 51 A kormányzat be nem avatkozása a jelen esetben is a kapitalista gépgyárosok érdekeit szolgálta, akik minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeztek a sztrájkot letörni. A kapitalista érdekeket szolgáló sajtó pedig le akarta járatni a sztrájkot az egyre inkább rokonszenvező közvélemény előtt. A Budapesti Hírlap bértollnoka, gazdái utasítására verejtékezve bizonygatta, hogy a munkások harca leginkább a XVIII— XIX. századi géprombolásokhoz hasonlítható. 52 Nem riadtak vissza a főleg munkáselőfizetők pénzén működő, szélsőjobboldali vezetés alatt álló Magyar Rádiót is felhasználni a sztrájkolok elleni hangulatkeltésre. 53 A munkások küzdelmének felszámolására a sajtó- és rádiókampányon túlmenően más eszközöket is igénybe vettek. Ha a gyár munkásai megtagadják a munkát, olyan embereket kell keresni és felfogadni, akik nem törődve munkástársaik elárulásával, hajlandók munkát végezni az igazgatóság feltételei alapján — erre az álláspontra helyezkedett a konszern központi igazgatósága, és céljának elérése érdekében jelentős pénzáldozatokat hozott. A sztrájkbontók toborzásában segítséget nyújtott a gépgyárak egyesülete, amely nemcsak saját munkaközvetítőjén keresztül, hanem más, munkásárulásban edzett személyek közvetítésével is közreműködött. Sorra jelentek meg a Magyar Munkások Egyesületében, az Ébredő Magyarok Egyesületében, a Magyar Emberjogokat Védő Ivigában, az Országos Nemzeti Gazdasági Párt Központjában a sokat ígérő toborzók. A gyár vezetői előtt talán még soha annyi kétes alak nem fordult meg, mint ezekben a napokban, s az a kapcsolat, amely az igazgatóság és a szélsőjobboldali munkásáruló szervezetek között kialakult, enyhén szólva lesújtónak volt nevezhető. Az újságok apróhirdetési rovataiban ilyen felhívások jelentek meg: „Segédházfelügyelőkhöz ! Akiknek vasas munkanélküli ismerősei vannak, jelentkezzenek ma. Munka van. I,ehel u. 6. Fodor pártigazgató." 54 663
