Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Mályusz Elemér: Budai Farkas László = László Farkas von Buda 153-187

embereit, hogy élőszóval sürgessék az ügy elintézését, végül is nem maradt más hátra, mint az utolsó fegyver gyanánt Fronau polgártársai bárhol elérhető javainak lefoglalásával fenyegetőzni.

120 A represszália a magyar jogi életnek is elfogadott szokása volt,

121 alkalmazását azonban a polgárok a lehetőség szerint kerülték. Jól tudták, hogy káruknak ártatlanokkal való megtéríttetése menthetetlenül városaik viszonyának megromlását vonja maga után. Ezért is küldte el Kochaim 1448 legvégén (dec. 20.) végső figyelmeztetését Farkas egyik szolgájával, akit ura, türelme szakadtán, Pozsonyba menesztett: Kieszközölte Farkastól, hogy még tíz napig várjon; több haladékra nem tudta őt rávenni, s ha ez idő alatt nem rendezik az ügyet, legyenek elkészülve, hogy a keze ügyébe eső első társuktól szerez magának elégtételt.

122 Tévednénk, ha azt hinnők, hogy ezek után az ügy rendeződött. 1450 legelején Farkas még mindig sürgeti a várost, hogy segítse hozzá pénzéhez, ismét fenyegetőzik represszáliával,

123 s az egyetlen új mozzanat, hogy közben a pozsonyi városi tanács néhány tagjával is tárgyalt Budán, ahol azok bizonyára mint országgyűlési követek vagy tárnokszéki küldöttek jelentek meg, sőt maga Buda is közbenjárt érdekében. A huzavonából egy dolog kétségtelen: Farkas, minden fenyegetése ellenére óvakodott egy pozsonyi polgár miatt támadt neheztelését átvinni a városra, azaz el akarta kerülni azzal a szakítást. Bizonyára jól felfogott érdeke ösztönözte erre, ily érdeke pedig elsősorban kereskedői kapcsolataikból adódhatott. Bár a tárgyra vonatkozó további levelek hiányából arra lehet következtetnünk, hogy az ügy végül elintéződött,

124 azonban még sikeres lezárása esetében sem volt alaptalan Farkas panasza, hogy tömérdek kár érte, nem szólva a kiadásokról, amelyekkel levelei és emberei felküldése járt. Zavartalanabbul lebonyolódóknak látszanak birtokzálogüzletei. 1449-ben a Szerdahelyiektől 320 aranyforintért négy Somogy megyei falut s ugyanebben az évben a Marczaliaktól 70 aranyforintért Veszprém és Somogy megyei birtokrészeket vett zálogba.

125 Valószínű, hogy zálogügyletei ezzel egyáltalán nem merültek ki, s pl. azt a 4100 aranyforintot, amelyet Garai Lászlótól a simontornyai uradalom kiváltásakor visszakapott, hasonló módon hasznosította, éppen csak az ily üzleteiről szóló oklevelek nem maradtak fenn. A két 1449-i záloglevél jelentősége abban rejlik, hogy bizonyítékul szolgálnak, mint igyekezett Farkas a birtokokból minél nagyobb hasznot húzni. Kétségtelenül az ő kívánságára iktatták ugyanis be az oklevelek szövegébe azt a felhatalmazást, hogy a zálogbirtokokon a jobbágyokat kénye-kedve szerint adóztathatja, sőt kényszereszközöket is alkalmazhat.

126 Mert igaz ugyan, hogy az ilyesféle kikötések az 1430—1440-es években állandóak, azonban alkalmanként oly megjegyzéssel kísérve tűnnek fel, hogy az adónak mérsékeltnek kell lennie s nem szabad a jobbágyot tönkretennie.

127 A korlátozó záradék elmaradásába, ez bizonyos, a Szerdahelyiek és a Marczaliak kedvük ellenére nyugodtak bele, hiszen az ő érdekük azt kívánta, hogy jobbágyaik ne kiszipolyozva kerüljenek majd vissza hozzájuk, beletörődésük tehát csak úgy magyarázható, hogy Farkas szabta meg a kölcsönnyújtás feltételeit. 175