Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Niederhauser Emil: Ryndzjunskij, P. G.: Gorodskoe grazhdanstvo doreformennoj Rossii. Moszkva 1958. 740-743

második fejezetében éppen azt mutatja be, hogyan próbálta a kormányzat megakadályozni ezt a fejlődést, s az 1824-ben kiadott Kankrin-féle céhszabályzattal erősíteni a feudális renddel összeszövődött városi felső rétegek helyzetét a paraszti bevándorlás révén egyre duzzadó alsó rétegeknek a térnyerésével szemben. Ez a bonyolult előírások tömkelegét tartalmazó intézkedés az új elemek kizárásával az eddigi rendszer konzerválására törekedett, de ezzel természetesen éles ellentétbe került a gazdasági és társadalmi fejlődés alapvető irányával, amely a feudalizmus bomlása felé mutatott. Éppen ezért hamarosan felül is kellett vizsgálni legtöbb rendelkezését, ismét nagyobb szabadságot engedni az új városi rétegeknek a kereskedelem és iparűzés terén. Természetesen ezek az intézkedések megint csak félintézkedések voltak, nem álltak határozottan a fejlődő új mellé. A kormányhatóságok egyik legfőbb gondja továbbra is az maradt, hogyan akadályozhatnák meg a városi manufaktúrákban és gyárakban elhelyezkedő rétegek pauperizálódását, hiszen ezek voltak a város legnyugtalanabb, a fennálló rendet leginkább veszélyeztető elemei. Mindezek előrebocsátása után tér rá a szerző harmadik fejezetében tulajdonképpeni tárgyára, az 1830—50-es évek orosz városi életének bemutatására. Itt nem általánosságban vizsgálja a helyzetet, hanem a# oroszországi gazdasági fejlődés nagy tájegységei szerint haladva, azon belül pedig, ahol korabeli anyaga azt lehetővé teszi, egészen részletesen kormányzóságonként, sőt városonként ismerteti a városi életet, A fővárosi és központi ipari kormányzóságok városai ebben a korszakban viszonylagos hanyatlást mutatnak, az ipari fejlődés itt elsősorban a falvakban bontakozik ki, de a viszonylag nagyobb lélekszámú városokban, különösen pedig a két fővárosban sem jelentéktelen. Az ettől a vidéktől délre elhelyezkedő mezőgazdasági övezet városai sokkal kisebb fejlődést mutatnak, legfeljebb a belső kereskedelem lebonyolításában növekszik meg a szerepük, fejlődésüket az gátolja elsősorban, hogy itt igen erős a jobbágyrendszer. Nagyjából hasonló a helyzet az egykor lengyel uralom alatt állt nyugati és délnyugati kormányzóságokban, azzal a különbséggel, hogy itt még erősebb a jobbágy rendszer fékező hatása, viszont a város és a falu (jogi és nem közgazdasági) kategóriái közt nincs olyan éles válaszvonal, mint az orosz területeken; az átmeneti típusoknak széles skálája található itt. A baltikumi kormányzóságokban a külkereskedelmet lebonyolító nagy kikötővárosok gyors fejlődése és a mögöttes területek elmaradott, erősen jobbágy tartó jellege közt igen éles az ellentmondás, világosabban tükröződnek a fejlődés ellentétes tendenciái, mint egyebütt. Az uráli városok lassúbb fejlődésével szemben áll a törököktől szerzett déli kormányzóságok kikötővárosainak fellendülése, itt az agrárviszonyok lényegesen szabadabb jellege teszi érthetővé a gyors városi fejlődést. Természetesen egyik területen sem szabad túlbecsülni a városfejlődésnek, az ipar kibontakozásának mérvét és ütemét. Rindzjunszkij határozottan szembeszáll azokkal a szovjet történészekkel, akik az ipari forradalom időszakát erre a periódusra helyezik. Véleménye szerint arról talán lehet beszélni, hogy az ipari termelésben végbement 741