Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)
KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Niederhauser Emil: Ryndzjunskij, P. G.: Gorodskoe grazhdanstvo doreformennoj Rossii. Moszkva 1958. 740-743
egyfajta forradalom, átmenet a gyári termelésre legalábbis megkezdődött, de ez természetesen még korántsem azonosítható az ipari forradalommal. Igen érdekes ennek a fejezetnek a záró része, amely a városok külső képével, egészségügyi, városrendészeti és kulturális viszonyaival foglalkozik, és valóban élő, emlékezetes képet ad a városi társadalom különböző rétegeinek mindennapjáról. A negyedik fejezet az ipari kapitalizmus fejlődését vizsgálja, és hangsúlyozza, hogy a tőkés manufaktúrák és gyárak fejlődése számos esetben falun, vagy azokban a városokhoz csatlakozó külvárosokban ment végbe, amelyekre nem terjedt ki az állami szabályozás, az ipari és kereskedelmi tevékenység gúzsbakötése. Rindzjunszkij részletes adatokat közöl a kezdődő tőkés kizsákmányolás formáiról és hatásairól. Rámutat arra, hogy a régi városokban az óhitű szekták, a Fedoszejevféle közösségek, amelyek a XVII— XVIII. sz. fordulóján alakultak, s a tárgyalt korszakban már utópikus szocialista jellegű követeléseket is felvetettek, az előbbiekben leírt nagy társadalmi átalakulásokat tükrözik. Ezek a közösségek alapjában a városi szegény rétegek egyesülései voltak, radikalizmusukat fejezték ki, bár a gazdag polgárság képviselői is megtalálhatók soraikban. Befejező ötödik fejezetében Rindzjunszkij a belső telepítéses területek városi fejlődésének sajátságaival foglalkozik és megállapítja, hogy a déli és keleti határvidékeken ez a fejlődés a jobbágyrendszer lazább jellege következtében viszonylag gyorsabb volt. A városi fejlődésnek az előbbiekben felvázolt általános vonala mellett, sőt azzal ellentétben bontakozott ki egy másik, az uralkodó osztályt képviselő államhatalom támogatta tendencia: a régi rend erősítése, ami a városi fejlődésben a régi városi rendek megőrzését jelentette. Mindkét tendencia a városfejlődést célozta. Csakhogy az első a szabad fejlődést, a feudális kötöttségek minél korábbi felszámolását, a másik viszont ezek fenntartását. Különösen a déli területek új városainál ez a két ellentétes tendencia igen szemléletesen mutatkozott meg. Az első volt természetesen az erősebb. S ez is vezetett el a polgári átalakulásig, hiszen a városba került paraszt ki akarta vívni teljes szabadságát. Ez a tény viszont azt mutatja, hogy az oroszországi városi fejlődés minden sajátsága mellett alapvetően mégis azonos a nyugat-európaival, csak — éppen hozzátehetjük — időben valamelyest elmaradt mögötte. A városba került paraszt egyre inkább eltávolodott korábbi életformájától, a faluval való kapcsolataitól: a munkás a feudalizmus ellen vívott harc legerősebb oszlopává vált. Rindzjunszkij óriási anyagot feldolgozó munkája a múlt századi oroszországi fejlődés egyik lényeges kérdését illeti. Alapvető vonásaiban világos és — úgy gondoljuk — maradandó képet ad a városi fejlődésről. Érdemes lett volna azonban gazdag anyagát még néhány irányban bőségesebben kihasználni, hogy többet tudjunk meg egyrészt a régi, mondhatni hagyományos városi rendek helyzetéről ebben a korban, másrészt hogy néhány új jelenséget is részletesebben megvizsgálhassunk. Elsősorban a 742