Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Nagy Lajos: Soproni szemle. Helytörténeti folyóirat. IX-XIV. 1955-1960. Kiadja: Sopron város tanácsa. Szerkeszti: Csatkai Endre 725-729

nél jobb, beszédesebb felvételekkel gyarapították fővárosunk műemlé­keinek fényképtárát. A könyv végén találjuk a különféle mutatókat. A névmutatóban a műemlékek alkotóit szakmák szerinti csoportosításban kapjuk. Külön csoportban sorolja fel a szerző a műemlékeket feltáró ásatókat és régésze­ket, külön a műemlékekkel kapcsolatba került írókat, színészeket, tudó­sokat, zenészeket, megint külön az eddigi csoportokba nem sorolható, a szövegben előforduló személyek neveit. Hasznos gondolatot valósít meg az ikonográfiái mutató. A nagy körültekintéssel elkészített helynév­mutatót a várostörténész számára kiváltképpen hasznossá teszi, hogy a szerző az egyes utcákat (utakat, tereket stb.) nem csak jelenlegi, hanem korábbi elnevezésük szerint is beillesztette. Zakariás G. Sándor nemcsak fővárosunk múltjának újabb jól sike­rült dokumentumgyűjteményét és a hivatalos műemlékvédelem munka­eszközét nyújtotta, hanem a várostörténésznek is jó kézikönyvet adott. Mint ilyen pedig egyben figyelmeztető is egy budapesti — legalábbis a történeti városrészekre kiterjedő — átfogó, az új kutatások eredményeit is feltáró háztörténet megírására, amelyben a tulajdonosváltozásoktól a ház koronkénti rendeltetésén keresztül, a házban volt intézmények, hivatalok, jelentősebb üzletek, műhelyek ismertetéséig és nevesebb lakói­nak, a házhoz kapcsolódó történeti és kulturális adatoknak felsorolásáig mindent megtalálnánk, ami a házzal összefügg. Rózsa Miklós Soproni Szemle. Helytörténeti folyóirat IX— XIV. 1955—1960. Kiadja: Sopron város tanácsa. Szerkeszti: Csatkai Endre Mikor 1955-ben több mint tíz esztendős szünetelés után, Sopron város tanácsa ismét megindította a Soproni Szemlét, Sopron város kedve­lőinek széles köre, s köztük nagy számban történészek is örömmel vették tudomásul ennek a „nagy múltú" folyóiratnak újramegjelenését. A Sop­roni Szemle nagy múltja valójában nyolc évfolyam. 1937-ben indította meg Heimler Károly, az akkori Városszépítő Egyesület elnöke, „bízó szívvel, de egyben a soproni ember hagyományos megfontoltságával". 1944-ben a német megszállás idején saját elhatározásukból beszüntették a megjelenését. Ez alatt a nyolc esztendő alatt a Soproni Szemle cikkei és közleményei csak a tudomány érdekeit tartották szem előtt, bátran elzárkóztak minden más, a tudományos igazságot a napi politika szolgá­latába állító törekvésektől. A német terjeszkedés éveiben ezért szerkesz­tették és tartották fenn a Szemlét „a soproni ember hagyományos meg­fontoltságával", s ez a magatartás és a nyolc évfolyamban megjelent tanulmányok és közlemények adatainak a tömege biztosította ennek a fia­tal folyóiratnak a „nagy múltat". A hagyományos megfontoltság 1945 után Sopronban is új értelmet nyert. Az új Soproni Szemle beköszöntőjében Csatkai Endre szerkesztő 725

Next

/
Oldalképek
Tartalom