Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Laky Dezső: Adalékok a főváros községi háztartásának fejlődéséhez, különös tekintettel az 1914-1934-es évekre = Contributions to the development of the municipal economy of Budapest with special reference to the years 1914-1934 545-598

megbotránkozást keltő vállalati gesztiek helyett a községesítés útjára térő vállalati forma pénzügyi megalapozottságát is igazolta. Említettük fentebb, hogy táblázatunk harmadik fejezetét a részvénytársaságok alkották a két világháború közötti Budapest életében. Ezek között döntő súllyal esett latba a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt., melynek megszervezése és fejlesztése a főváros műszaki adminisztrációját alapos próbára tette. A főváros egyik legnagyobb problémája volt tulajdonképpen, hogy a már kezdetben is 60, ill. 51,8 millió pengős költségvetéssel dolgozó nagy vállalat műszaki és gazdasági irányítását miként tudja összhangba hozni. Természetesen a fővárosi forgalomnak akkor még kisebb terjedelme miatt nyílt volna alkalom arra, hogy a távolabbi jövő közlekedési politikáját szolgáló terveket dolgozzanak ki és valósítsanak meg. Milyen régi gondolat volt a gyorsvasút megépítésének ügye ! Ebből bizony semmi sem lett s a normális felújítások terén is halmozódtak az elmaradások. A dolgozó lakosságnak érdekeit annyira szolgáló csepeli gyorsvasútnak a gondolatát is csak az új Budapest, Nagy-Budapest váltotta valóra. Évtizedek óta szüksége lett volna Budapest közönségének arra, hogy sok külföldi város és Magyarországon is jó néhány vidéki város mintájára létesítsenek a fővárosban is „községi" takarékpénztárt, s ezen az intézeten át történjék a főváros pénzgazdálkodása, amely idővel fontosabb hitelműveletek alapja is lehetett. A húszas évek végén a fővárosi községi takarékpénztár még csak kialakulóban volt, az 1931—34. években azonban már tekintélyes forgalmat bonyolított le, ami a további fejlődést is sejtette. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a közvetlen lökést a Községi Takarékpénztár megalapítására nem a régi tervezgetések, hanem egészen más, külső körülmény adta meg. Valójában ti. arról volt szó, hogy az ún. Egyesült Fővárosi Takarékpénztárt fizetésképtelenség fenyegette. Ezt a nyilvánvaló állapotot akarták egyes ügyes közbenjárók elkerülni azzal, hogy keresztül tudták vinni a pénzügyi vezetésnél és a fővárosnál, hogy ezt a takarékpénztárt átvette és újra üzletképessé tette. Az egykori idők sajtóközleményeiből arról is értesülhettünk, hogy a főváros vezető körei azért is vállalkoztak szívesen a mentőakcióra, mert a Községi Takarék igazgatósági tagjaiként rendkívül nagy összegű igazgatósági tantièmeket kaptak. Úgy hírlett pl., hogy a polgármester részére, aki az igazgatóság elnöke volt, 50 000 pengő tantièmet számoltak el, amelyet ugyan a polgármester személyesen nem vett fel, de számlája javára írták. De hiszen az többé-kevésbé mindegy. Az viszont nem mindegy, hogy a Községi Takarékpénztárban a fővárosi érdekeket más vezetők is hasonló dicséretre méltó „önzetlenséggel" látták el. Részvénytársasági formában működött a fővárosi vásárpénztár is, melynek legbiztatóbb korszaka az 1926—30. évek voltak, — később a vállalat kiadásai erősen csökkentek, majd ez a vállalkozás ugyancsak rossz befektetésnek bizonyult a főváros szempontjából. Vagy talán nem is annyira rossz befektetésnek, mint a rossz vezetés és a főváros érdekeivel 586