Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Laky Dezső: Adalékok a főváros községi háztartásának fejlődéséhez, különös tekintettel az 1914-1934-es évekre = Contributions to the development of the municipal economy of Budapest with special reference to the years 1914-1934 545-598

A Duna-balparti városrésznek vezető gyógyfürdője megfigyelésünk időszakában a Széchenyi Gyógyfürdő, melynek lehetőségei szintén nagyarányúak, messzemenőek voltak. Ezeket azonban költségvetési korlátozásokkal nemigen lehetett biztosítani. A közélelmezési intézmények sorában a székesfőváros üzemei között minden kétséget kizárólag a községi élelmiszerárusító üzem — amely kezdettől fogva szálka volt a magánkereskedelem és a mögötte álló érdekcsoportok szemében — már a húszas évek végén nagyarányú üzleti vállalkozás formájában lépett elénk. Az üzem arányai a harmincas évek elején sem csökkentek, bár gazdasági okoknál fogva az üzem kiadásai (és bevételei) szükségszerűen megcsappantak (ha nem is túl nagy arányban) az előző időszakhoz képest. A harmincas évek eleje volt ti. az az időszak, amikor a mezőgazdasági termeivények ára mélyszintre zuhant, s e szabály alól szinte egyetlen olyan cikk sem volt kivétel, amely az üzem üzlethelyiségeiben vagy árudáin át a fogyasztóközönséghez eljutott. A községi kenyérgyár közületi jellegét és hasznosságát világosan megmutatta az a tény, hogy vizsgálataink két időszaka közül a másodikban a gyár kiadásai jó 20%-kal emelkedtek. Minek volt ez a bizonysága, ha nem annak, hogy a főváros lakosságának vékonypénzű rétegei szívesen vásárolták a kenyérgyárnak a magánsütőipar által árusított kenyérnél számottevően olcsóbb termékeit? De az üzemi költségvetések bevételeinek és kiadásainak az általános gazdasági pangással való összefüggését a közélelmezés terén mindennél jobban igazolja a községi lóhúsüzem költségelőirányzata, amely — mint táblázatunk mutatja — 1926—30-ig a 2 millió pengőt nem érte el, a következő időszakban azonban már 3,1 millió P-nél is több volt. Mind a nyers lóhúsnak, mind a tartósított áruknak jó elkészítése, illetve olcsósága miatt nagy kereslete támadt ezekben az években s azután is hosszú időn át. Sokan, kiknek megromlott kereseti viszonyaik miatt nem telt egyéb hús vásárlására, szívesen léptek be ennek az üzemnek helyiségeibe, vagy álldogáltak árusítóbódéi előtt. A központi anyagbeszerző és elosztó vállalatok mindhárom egysége tipikusan olyan volt, amelynek fennállása nem ígért e vállalatoknak tartós és biztos jövőt. Különösen a községi műszerüzemre, valamint a gyógyszerüzemre áll ez. A vegyes intézmények közé sorolt vállalatok között azonban van néhány, amelyne - egykori költségvetéséhez néhány szót mégis hozzá kell fűznünk. A Tattersallnak és a lóvásártelepnek egykori dicsőségéből 1931—34-ben már csupán romjai maradtak. A városi színház sem tudta megtalálni ebben az időben még azt a helyet a főváros, sőt országunk művészeti életében, melyre pedig hivatott volt, s amelyet a legutolsó idők fejlődése kapcsán meg is szerzett. A bérleti rendszerrel való új meg új kísérletezés ártott a művészi színvonalnak és a gazda (főváros) figyelmét elvonta attól, hogy a nagy épületkolosszus ,,színháziasításának'' céljaira áldozatokat hozzon. A hirdetővállalat jobb kilátásait a két évcsoport átlagának számai bizonyítják. A községi temetkezési intézet pedig a sok magánvállalkozó idején oly gyakran előfordult s a közönség körében méltán 585