Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Laky Dezső: Adalékok a főváros községi háztartásának fejlődéséhez, különös tekintettel az 1914-1934-es évekre = Contributions to the development of the municipal economy of Budapest with special reference to the years 1914-1934 545-598

A rövidlátás nem sokat törődött azzal, hogy az oktatásügy érdekeinek ezzel mennyit árt. Teljesen új kiadási csoport — s hozzá elég jelentős — volt a hitoktatási segélyek tétele. Nyilván a fővárosi iskolákban vallástanítással foglalkozó egyházi személyek dotációjának fedezéséről, vagy legalább kiegészítéséről volt szó. Mindkét évcsoport átlaga 1,2 millió pengő körül mozgott. Erre vonatkozólag kritikai megjegyzésünket már fentebb megtettük. A közélelmezési forrásokból származó költségvetési bevételek feltűnő növekedéséről is szó esett már előbb. Most csak azt tesszük hozzá a már elmondottakhoz, hogy a marhaközvágóhíd, de különösen a sertésközvágóhíd és -vásár bevételeinek növekedése a csarnokok modernizálásával függött össze s azzal, hogy az ún. heti- és napipiacoknak mind nagyobb része terelődött a csarnokok felé. Feltűnően előbbre kerültek a vegyészeti és élelmiszervizsgáló intézet bevételei, amit az intézet egyre erősebb igénybevétele magyaráz. A közélelmezéssel kapcsolatos kiadások ugyan szintén emelkedtek az 1914. évvel szemben, de a bevételek és kiadások összehasonlítása azt igazolja, hogy a vágóhidak és a vásárcsarnokok kifejezetten üzleti vállalkozásokként bontakoztak ki az első világháborút követő évek költségvetéseiben. Ezt jóformán valamennyi ide tartozó költségvetési cím bevételi és kiadási előirányzatainak összehasonlítása megerősíti. Az általános szabály alól csak a vegyészeti intézet kivétel. Ennek az intézetnek a jelentőségét azonban közegészségügyi szempontok határozták meg. A költségvetések IX. fejezete a közjótékonyság, a szociálpolitika és közművelődés gyűjtőtételeit kapcsolja egymás mellé. Megkíséreltük már annak a hatalmas lendületnek megmagyarázását, amely az ide tartozó bevételek és kiadások tömegében mutatkozott. Hiba volna meg nem állapítani, hogy az egykori idők gazdasági és társadalmi viszonyaiból is sok, önhibáján kívül elesett ember nehézségeiből jött létre az a helyzet, hogy „inségakciók" címén 1926—30 között már 1,1 millió pengőt kellett előirányozni, az 1931—34. évek alatt pedig hajszál híján 7 millió pengőt. Ha ezeket az összegeket összevetjük az ínségakció célbevételeivel, azonnal kitűnik, hogy a fedezet egyik évben sem volt elegendő: a kiadások csaknem 1,5 millió P-vel haladták hü a bevételi előirányzatokat. Sok más adalék közül ez is a harmincas évek elején annyira döntő gazdasági és társadalmi válság egyik bizonyítéka. Természetesen meg kell emlékeznünk arról, hogy a helyzet alakulásában az egykorú idők társadalomszemlélete is ludas, — sőt elsősorban az a bx'ínös. A kapitalista vállalatok ezerszámra bocsátották szélnek tisztviselőiket és munkásaikat, nem törődve azzal, hogy mit hoz nekik a holnap. Ilyen berendezkedés mellett az említett kiadások igazán komoly segítséget nem jelenthettek az érintett társadalmi rétegek számára, s a községi háztartásnak most tárgyalt szakaszát és ügyködését legfeljebb olyan felszínes törekvésnek kell tartanunk, mely arra irányult, hogy a kérdés igazi gyökerét elleplezze. A főváros közjótékonysági kiadásai között régóta nagy része volt a különböző szeretetotthonoknak, amelyek 1914-ben is már 1 200 000 572