Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Urbán Aladár: Honvédtoborzás Pest-Budán 1848-ban = Le recrutement des Honveds a Pest-Buda en 1848 403-444

Az időpont azonban nem volt szerencsés. Ezen a napon ugyanis megjelent a pesti utcán egy másik falragasz is, amely a belügyminiszter augusztus 29-én kelt rendelete alapján közölte, hogy szeptember 2-án megkezdik az országgyűlés katonaállítási törvényének értelmében az újoncok összeírását. 185 (Erre utalt Iyángh Ignác felhívása, amikor az esetleges kötelező szolgálatot emlegette.) Ennek következtében a főváros lakosai várakozó álláspontra helyezkedtek, a toborzás lassan haladt. 186 (Ne feledjük: ezek azok a szeptember eleji válságos napok, amikor Batthyány és Deák, majd az országgyűlés száztagú küldöttsége még egyszer megkísérelte Bécsben az ellentétek rendezését. Erre figyelt feszül­ten a főváros, az egész ország.) A toborzás menetét az is befolyásolta, hogy augusztus második felétől a fővárosban Kossuth utasítására Szalay László pénzügyminisz­teri titkár megkezdte a Hunyadi-csapat szervezését is. 187 Amint betelt ennek létszáma, szeptember 16-án Perczel Mór a Zrínyi-csapat toborzását kezdeményezte. 188 Mindehhez hozzájárult, hogy szeptember 18-án Batthyány miniszterelnök elrendelte — bár a király még nem szentesí­tette az országgyűlés által megszavazott törvényt — a tervezett 42 000 főnyi újonclétszám első részletének kiállítását. 189 Mindez együttesen vezetett oda, hogy bár a Zrínyi-csapatba (amely nem vette olyan szigorúan a magassági mértéket) néhány nap alatt csaknem 600 önkéntes jelentkezett, 190 a pesti csatárzászlóalj létszáma szep­tember 22-én is csak 503 fő volt. 191 Pedig a megajánlott 804 főnyi zászló­aljon kívül most Pest városának 64 374 lakosa után — az országgyűlés határozata értelmében minden 127 lélek után 2 újoncot számítva — még 1014 főnyi újonclétszámot kell kiállítania. 192 Ezt fontolóra véve a szep­tember 23-án tartott közgyűlés úgy döntött, hogy a részben kiállított csatárzászlóaljat felajánlja a minisztériumnak, hogy számítsa be tíjonc­illetményébe. 193 A miniszterelnök azonnal intézkedett, hogy a honvéd­zászlóaljjá alakuló pesti önkéntesek sorszámot kapjanak, így született meg a 14. honvédzászlóalj'. 194 A zászlóaljhoz Batthyány már szeptember 16-án és 21-én is nevezett ki tiszteket. 195 vSzeptember 24-én került sor a zászlóaljparancsnok: Inczédy László őrnagy (a 8. honvédzászlóalj volt századosa) és még néhány tiszt kinevezésére. 196 Batthyány még a felter­jesztés, ül. átszervezés napján (szeptember 23-án) intézkedett, hogy a honvédekhez átallott pesti gránátosokkal kiegészített zászlóaljat, 197 a Zrínyi-csapat hátramaradt századával együtt, másnap kocsikon hala­déktalanul indítsák el a székesfehérvári táborba. 198 Szeptember 24-én azután a 14. zászlóalj szekereken Baracska irányában elhagyta a fővá­rost. 199 így került a Pesten toborzott új zászlóalj ezekben a sorsdöntő napokban a fehérvári, ill. a pákozdi táborba, ahol a szeptember 2g-én vívott ütközetben a magyar sereg balszárnyán állott a 7. honvédzászló­aljjal együtt. 200 Az alig négyhetes, sietve felszerelt és váratlan gyorsa­sággal táborba szállított zászlóalj nem hozott szégyent a harcmezőn sem a honvéd névre, sem a fővárosra. A 14. zászlóalj a későbbiek során csat­431

Next

/
Oldalképek
Tartalom