Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)
Urbán Aladár: Honvédtoborzás Pest-Budán 1848-ban = Le recrutement des Honveds a Pest-Buda en 1848 403-444
lakozott a Jellasicsot üldöző sereghez, és részt vett a Lajta menti táborozáson is. 201 A szerencsétlen kimenetelű schwechati csatában pedig elismerésre méltó módon szerepelt, mert amikor a jobbszárny megfutamodott, egyedül a 14. zászlóalj állotta meg a helyét. A legnagyobb ágyútúzben rendezte sorait, és mintegy fél órán át tartotta fel az ellenséget, hogy fedezze a fejvesztett visszavonulást. 202 * A 14. honvédzászlóalj toborzásának története az elmondottakkal nem fejeződött be. A zászlóalj ugyanis nem a tervezett létszámmal vonult táborba, és főleg nem érte el a Pest városa által kiállítandó újoncok számát, így a toborzást, amelyet már október i-től be akartak szüntetni, 203 tovább folytatták. Október 12-én a most már négy évre fogadott újoncok 204 száma elérte a 800 főt. Az aznapi közgyűlésen a város vállalta az egész újonckontingens (1014 fő) teljes fölszerelését, s csak fegyvereket kért az államtól. 205 A toborzás egészen október 31-ig folyt, amikor Nádosy Sándor ezredes, a Nemzetőrségi Haditanács akkori elnökének kérésére berekesztették. 206 Nádosy indokolása az volt, hogy az országosan sikeresen folyó újoncozás következtében fölös számú újoncok is vannak, akikkel a 14. zászlóalj kiegészíthető. Bzért kérte a toborzás beszüntetését, „minthogy különben a toborzás által számos mesterlegény vonatnék el a máris csekély számú iparűző osztálytól a haza nem csekély hátramaradása val". 207 Ettől fogva a kedvezmény nélküli újoncozás folyt tovább, amelynek eredményeként november 28-ig 965 újoncot állítottak ki. 208 A november 30-i közgyűlésről Rottenbiller jelezte az Országos Honvédelmi Bizottmánynak, hogy a hiányzó újonclétszámot 14 nap alatt kiállítják, de csak 1014 főig, mert az 1072 főnyi létszám, amelyet a városon követeltek, téves számításon alapszik. 209 Répásy Mihály tábornok, a hadügyminisztérium újoncozási osztályának igazgatója december 12-én kelt levelében elítélte a „figyelmet alig érdemelhető" kicsinyes számítgatásokat, és felszólította a várost, hogy az 1072 főből még hátralevő újoncait mielőbb állítsa ki. 210 A december 18-i közgyűlés azután, hogy Pest jó hírét megóvja, megszavazta az „illetéken felüli" 58 újonc kiállítását. 211 A kép teljessége kedvéért el kell még mondanunk, hogy Buda városa okult Pest példáján, ezért — alkalmazkodva az augusztus 13-i miniszterelnöki rendelethez — augusztus 22-i közgyűlésén 200 önkéntes nemzetőr kiállítását határozta el. 212 A kiállított csapatot azután szeptember elején Ivánka Imre őrnagy Vácott gyülekező táborába küldték. 213 A „vezérmegye", Pest megye sem akart lemaradni, és augusztus 17-i közgyűlésén 3000 főnyi nemzetőrsereg kiállításáról hozott határozatot. 214 Az ezekből szervezett két Pest megyei önkéntes zászlóalj szintén részt vett a pákozdi csatában. 215 A Guyon Richárd őrnagy által vezetett 2. Pest megyei zászlóalj az ősz során — a „pesti csatárok" mintájáraugyancsak honvédzászlóaljjá szerveződött. 216 432