Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Holl Béla: Pest-Buda polgárainak könyvkultúrája a XVII-XVIII. században = Die Buchkultur der Bürger von Pest-Ofen im 17-18. Jahrhundert 289-327

„modernek" is: Szabó István háromkötetes beszédgyűjteménye, a franciából magyarított Le Tourneaux-féle „Keresztény esztendő", Vajda Sámuel tihanyi apátúr háromkötetes Krisztus-életrajza, Bárótzi Sándor és Molnár János levelei, mind legalább nyelvükben, de nagyrészt tartalmukban, mondanivalójukban is régi századok, nemegyszer a magyar középkor örökségét hirdetik.

74 Szlávik János könyveinek értékelésével eljutottunk a kor egyik legelterjedtebb könyvtípusához, a vallásos művekhez. Gyakoriságukat híven tükrözi a második statisztikai tábla is. Ha az ott található csoportokat még részleteznők, kilenc inventáriumban tíz Szentírást és tizenegy Szentek életé-t találnánk. Viszont más tizennyolc jegyzékben negyvennégy különféle imádságoskönyv, ismét más huszonöt jegyzékben egy híján éppen száz különböző egyéb vallásos könyv, elmélkedés, szertartáskönyv, Kempis, Krisztus élete van feltüntetve. Különösen jellemző a pesti megyei jurasszornak Horváth Ferencnek „könyvtára", melynek adatait végrendeletében saját kezével jegyezte le. A biblián kívül megvolt nála a Kájoni-kancionálé, Náray „Lyra ccelestis"-e, Pongrácz Eszter „Arany Korona"-ja, egy „Búcsúra való énekes" könyv és a sümegi búcsúsok kedves kézikönyve, a „Betegek Gyógyítója".

75 Ezeket a könyveket a kompaktorok, könyvárusok, vidéki könyvnyomtatók, a nagyszombati jezsuita nyomda ügynökei terjesztették boltokban, de leginkább az évente négyszer szokásos pest-budai vásárokon és a plébániai búcsúkon, a ponyván. Innét került a könyvjegyzékek leggyakoribb könyve, a vallásos könyv forgatóikhoz. Az egyszerűbb, éppen csak olvasni tudó, kevésbé művelt városi polgárnak is ezek közül egynéhány biztosan kezében volt. Ha nem került halálakor a koporsójába, vagy ha nem volt már annyira kopott, hogy az inventárium készítője figyelmen kívül hagyta, írásos nyoma szinte minden esetben megmaradt. A ponyván megtalált imádságoskönyvekkel, vallásos nyomtatványokkal jutottunk el utolsó tételünkhöz, a nem vallásos népies, népszerű nyomtatványokhoz. Ezeket az írásokat a vallásos könyvek mellett szintén a hagyományok legkonzervatívabb őrzőinek, a népi szokások, a népköltészet rögzítő és egyben éltető eszközének kell tekintenünk. Ezek, ha magyarul íródtak, régi nyelvünk gondolkodás- és kifejezésbeli fordulatait leghűségesebben, sokszor a középkorra visszanyúló gyökerekkel őrizték. Az imádságoskönyveknek, vallásos iratoknak, de a világi ponyváknak, kalendáriumoknak, széphistóriáknak is ezen a téren vitathatatlanul nagy és a tudomány által még eléggé le nem mért szerepe volt. A leltár készítőjének felfogásától, az anyagi értékeléstől függött emlékük fennmaradása. Nyomdai, cenzúrai törvények és sokszor az általános erkölcsi felfogás, mely az irodalomból száműzte és alacsonyabb rendűnek tekintette ezeket a termékeket, ebben az esetben is figyelmen kívül hagyta az egykor sokkal nagyobb számban közkézen forgott nyomtatványokat. Ebből a „könnyebb" műfajból Haller János „Hármas históriá"-ja, vele „A nagy Trója veszedelmének története", és Nagy Sándor históriája Riskovics doktornál inkább csak a kényes, finom francia kötésének és 314