Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Kumorovitz L. Bernát: A budai várkápolna és a Szent Zsigmond-prépostság történetéhez = Zur Geschichte der königlichen Burgkapelle und des St. Sigismund-Kollegiatstiftes zu Buda 109-151

lyi kápolnaispán emellett a királyi levéltár őre is volt. Kúriája tehát valóságos hiteleshely, azzal a sajátos jelleggel, hogy a király székhelyén működött. Felállítását az a körülmény tette szükségessé, hogy az írásbeliség akkor már a magyar jogélet egész területén győzedelmeskedett. A pereskedőknek lépten-nyomon írásra volt szükségük, gondoskodni kellett tehát arról, hogy a királyi udvarban is mindenki, bármikor, perében egyezségre léphessen, szerződést köthessen. A királyi kápolnaispán e működésében a XIV. század hetvenes éveiben változást figyelhetünk meg: hiteleshelyi jellege megszűnt. Régi munkaköréből csak királyi levéltárnoksága és az oklevélátírás maradt meg kezében. Néha ugyan később is hangzik el előtte egy-egy fassio,

153 ezentúl azonban már ezt is a király nevében hallgatja meg. Új munkaköre az akkoriban nagy számban megjelenő (s általa kiállított) királyi középpecsétes parancslevelek tanúsága szerint egy állandó jellegű királyi udvari panaszfelvevő szervnek, audientiának a képviselete lett. A királyi középpecsét (sigillum mediocre) alatt kibocsátott királyi parancslevelek ugyanis fogalmazat tekintetében azonosak az effajta nagypecsétes királyi mandátumokkal. Tartalmaznak a király különös és személyes jelenléti (specialis és personalis praesentia regia) bíráskodásával, valamint a nádor és az országbíró elé utalt perekkel kapcsolatos inquisitiós, statutorialis és perbe idéző parancsokat, inhibitiókat, prohibitiókat stb. s olykor az egyházi és világi bírák illetékességére vonatkozó utasításokat. Egyszóval ebben a korszakban feladata a panaszok felvétele, az illetékes bíró kijelölése és a szükséges parancslevél kiállítása. Udvari jellegét bizonyítja, hogy oklevelei általában a király mindenkori székhelyén kelnek. Eredetileg az országbíró curialis bíráskodása (praesentia regia) tette szükségessé a királyi kápolnaispánság kancelláriájának királyi udvari és állandó jellegű igazságügyi kihallgató szervvé való átalakítását — azért, mert a XIV. század hetvenes éveiben a királyi specialis és personalis praesentiája még nem fejlődött állandó jellegű királyi bírósággá.

154 Főleg a királynak s vele a nagy-, a titkos és a gyűrűspecsétes kancelláriai osztálynak s a nagybíráknak az udvartól való gyakori távolléte adhatott erre indítást, ezért kelnek ezután a kápolnaispán kancelláriájában kiállított parancslevelek a király nevében és nem a sajátja alatt. Oklevelei tehát ebben a korszakban minden bíróságtól független panaszfelvevő intézménynek mutatják. Emellett tanúskodik, mégpedig döntő módon, királyi pecsétje is, melyet — mint láttuk — a Rota-döntvényt 1418-ban kihirdető közjegyző, jellegének megfelelően, a perlekedők ügyeiben használt királyi pecsétnek — sigillum praesentium sive causantium . . . regiae maiestatis-nak nevez oklevelében.

155 A királyi kápolnaispán oklevéladó működésének ez az átszervezése Szepesi Jakab országbíróságának az idejére esik (1372—1380), s úgy látszik, szerves része annak a reformnak, amelyet a hetvenes években a királyi kancelláriával kapcsolatban hajtottak végre. 1371—1372 táján ugyanis hirtelen megszűnnek a gyűrűspecsétes királyi bírói parancslevelek — helyet adva a nagy-, a titkos és 1376 körül a középpecséte127