Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Jankovich Miklós: Buda város keresztény tanácsa a török hódoltság korában = Der christliche Rat der Stadt Ofen (Buda) zur Zeit der Türkenherrschaft 147-159

Budának az 1598 és 1602. évi sikertelen ostromok után bekövetkezett békés korszaka a török számára újból időszerűvé tette az elveszett munkáskezek pótlását. Ha az elmenekülteknek egy töredéke — főleg óbudaiak — idővel vissza is szivárognak, a jelentkező munkaerőszükséglet csak egy homogén népcsoport betelepítése révén volt kielégíthető. Arról, hogy ez valóban be is következett, Bvlia Cselebi 1661. évi híradásában számol be, aki magyarországi útja alkalmával Budán is megfordult, így értesüléseit a helyszínen szerezhette be. Elmondja, hogy Budán „kívül a váron három oláh (vlach) templom van, ezek az oláhok (vlachok) azok a keresztények, kik ezerén Buda javítására vannak rendelve és minden terhelő adózás alól fel vannak mentve". Továbbiakban hozzáfűzi, hogy „Buda egész lakossága boszniai bosnyák. Némely különös szavaik vannak . . . magyarul azonban tisztán tudnak."

15 Iyippa várának leírásánál ugyancsak megemlékezik az ott élő és magyarul is beszélő bosnyákokról, és azt mondja róluk, hogy nem hordanak turbánt, hanem kalpagot és a határszéliek módjára szűk ruhát viselnek.

16 Ez a leírás találóan fedi a Bocatius által közölt „Hungaro-Turcae Christiani" fogalmat, a boszniai ferencesek jelenléte pedig utal a hívek bosnyák eredetére is. Erről a népről a hódoltság utáni korszak forrásai is megemlékeznek. Vattecovich István a bosznia-argentínai ferencesek budai főnöke 1689ben a pozsonyi kamarához intézett segélyfolyamodványában előadja, hogy a török zsarnokság idején is hirdették az Isten igéjét és az érsek rendelkezése folytán az illír nyelvű katolikusok között azt most is folytatják.

17 Ugyanez évben Buda város tanácsa a királyhoz fordul a budai katolikus rácokra kivetett portio elengedése ügyében rámutatva arra, hogy nagy szegénységükben föld alatti lakásaikban csaknem éhen pusztulnak (unter der Erden wohnenden undt von Armuth dahin crepierenden catholischen Ratzen).

18 Ugyanerre mutat az esztergomi érseknek egy 1712. évi oklevele is, amelyben a Ferenc rendieket felhatalmazza, hogy a Budán megtelepedett katolikus illírek lelkigondozását továbbra is végezhessék, mivel azt a török időkben is ők látták el.

19 Az itt elmondottakból tehát megállapítható, hogy Budán a XVII. században a polgári lakosságnak egy jelentékeny része balkáni eredetű katolikus népelem volt, amelyet egy időben többféle néven, így vlachnak, bosnyáknak, illírnek és rácnak is neveztek. A század első éveiben történt letelepedésük a budai katolikus réteg számbeli megerősödését idézte elő, ez szükségszerűen a katolikus városi tanács jelentőségének és szerepkörének megnövekedésére vezetett. A budai katolikusság ez időben — a megfogyatkozott várbeli katolikusokkal együtt — a magyarságtól elütő, nemzetiségi szempontból sokrétű népelem, amelyben a vezető szerep a német rétegé lehetett. A nyugati elemet a város iparos rétege képviselhette. Evlia Cselebi szerint a dunai vízihajtómű szerkezetét egy ügyes „frenk" iparos készítette. Amikor a Budán járt Rozsnyay Dávid 1683-ban az ott élő „utolsó magyar"-ról számol be, ezzel a valósághoz közelálló képet nyújt a budai magyarság helyzetéről. A gyaur közösség többségét katolikus idegenek alkotják, sokrétű nemzetiségeit a katolikus, 152