Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)
Bélay Vilmos: Adalékok az ár- és bérviszonyok történetéhez Pest-Budán, 1790-1848 = Dannye k istorii izmenenij obsego urovnâ cen i zarplat v gorodah Pest i Buda, 1790-1848 gg. 363-407
21 krajcárt a nyitók, venyigekötözők, karóverők, karókötözők, trágya- és földhordók. Pontosan felét kapták a metszők napszámbérének az asszonyok — s minthogy a limitáció nem részletezi munkanemek szerint az ő> bérüket — úgy látszik, tekintet nélkül a munkanemre, egységesen 18 krajcár a bérük. 1818-ban, amikor — mint a táblázatból látható — 45 krajcárt kap a tartás nélkül szegődött metsző és a döntő, akkor 40 a férfi kapás, 30 a trágyahordó, karóverő, és kapás nő, végül 24 krajcár a venyigeszedő, választó és kötő napszámbére. Mindezek a bérek tartás nélkül értendők. Ha tartással szegődik a munkás, pontosan felét kapja a tartás nélküli bérnek. 1830-ban, amikor 30 krajcárt kap a metsző, döntő, kapás férfi és választó, akkor 24-et keres a kapás nő és a trágyahordó és 20 krajcárt a venyigekötöző. Feltűnő az, hogy az egyes munkanemek értékelése az, évek múltával változik: így a választó 1830-ban a legjobban fizetett metszővel, néhány évvel korábban, 1818-ban a leggyengébben fizetett venyigeszedővel áll napszámbér tekintetében egy sorban. Másik feltűnő vonása ennek az 1830. évi limitálásnak, hogy a tartás fejében a napszámbérnek nem kisebbik részét vagy felét, hanem nagyobb felét vonták le: így a kapás nő 24 krajcár helyett csak 9 krajcárt kapott, a venyigekötözfr pedig 20 helyett 7 krajcárt tartással. Ilyen körülmények közt nyilván érdemesebb volt a szőlőmunkásnak tartás nélkül szegődni, amint — a szakirodalom megállapítása szerint — legtöbbször így is szegődött. 17 Ez az adat egyúttal rávilágít arra is, hogy milyen hihetetlen alacsony bérek voltak ezek, amikor a munkás egy napi tápláléka fejében bérének kétharmadát elveszti. Az, hogy a szőlőmunkások a budai és pesti lakosság legszegényebbjei közé tartoztak, alátámasztható a vármegyei limitációs jegyzőkönyvnek azzal a közlésével, hogy az 1831. évi kolerajárvány idején éppen ezeknek száma kevesedett leginkább meg, s „ezen hiányosság mind ez ideig helyre pótolva nem lévén" mindegyikük az „epemirigy kiütését megelőző idejebéli bérénél többet érdemel". 18 Eme megfontolás alapján 1833-ban a férfi kapások számára a napszámbért 30, asszonyok számára 24 krajcárban állapítja meg, tartás nélkül. A tartással szegődöttek bérük felét vesztik el (15, illetve 12 krajcár). Fennmaradt az 1837. évi limitáció adata: eszerint 36 krajcárt kap a tartás nélkül szegődött szőlőmetsző (a mezőgazdasági munkások közül a kaszás ugyanakkor 66 krajcárt kap, a szőlőmunkások számára kedvezőtlen arány tehát még mindig fennáll). 1838-ban és 1839-ben már nem váltócédulában, hanem az annál két és félszer értékesebb pengő pénzben közli a jegyzőkönyv a metszők bérét: 14 krajcár (vagyis 35 krajcár váltópénzben). Ez a tartás nélküli napszámbér, tartással éppen a fele. A budai szőlőmunkások jelentős része nemcsak alkalmilag ezzel foglalkozó napszámos, aki ma szőlőben, holnap talán a rozsföldön dolgozik, hanem szinte hivatásszerűen űzte ezt a mesterséget. Schams 1822ben megjelent munkájában jellemzi a budai szőlőmunkást. Szokása az írónak, hogy ismeretei bővítése és saját haszna érdekében öreg szőlő370
