Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Bélay Vilmos: Adalékok az ár- és bérviszonyok történetéhez Pest-Budán, 1790-1848 = Dannye k istorii izmenenij obsego urovnâ cen i zarplat v gorodah Pest i Buda, 1790-1848 gg. 363-407

nélkül pedig 26, illetve 30 krajcárt. Ugyanezekben az években a mezei munkások legjobban fizetett csoportja, a kaszások, boglyázók, éspetrencehordók 23—26 krajcárt kaptak tartással, illetve 41—51 krajcárt tartás nélkül. Körülbelül kétszer annyit kaptak tehát, mint a szőlőmunkások. Fentiekből tehát úgy tűnik, hogy a Buda város lakosságának többségét, Pest város lakosságának is mintegy tizedrészét alkotó szőlőmunkások a mezőgazdasági munkásokhoz és — amint a későbbiekben látni fogjuk — az építőmunkásokhoz képest keveset kerestek. Persze — amint a szakirodalomból ismeretes — sokuknak nem a más szőlőjében végzett napszámosmunka volt az egyedüli jövedelmi forrása, hanem maga is szőlőbirtokos volt, legalább néhány négyszögölön, így maga is mérhetett ki bort. A saját szőlővel rendelkező, de idénynapszámot vállaló szőlőmunkások és a kizárólag napszámból élő szőlőmunkások számát bajos megállapítani, talán a kettejük közti határt sem lehet élesen megvonni. Annyi mindenesetre biztosnak látszik, hogy a lakosság szegény rétegéhez tartoztak általában. Hivatkozhatunk Schams Ferencnek a múlt század eleji budai szőlészet kiváló elméleti és gyakorlati munkásának arra a kijelentésére, hogy a budai szüret alkalmával a szőlőkben dolgozó munkásnép öröme és vidámsága — nyomora mellett — szinte érthetetlen. Nem is annyira a napi néhány garasnyi napszámbérért szaladnak oda a fiúk és leányok, hanem az ízletes, édes szőlőért magáért, meg azért, mert szüretkor minden este egy ócska hegedű vagy duda mellett szórakoznak.

16 Említettük, hogy a szőlőmunkások népes táborából kiemelkednek a vincellérek. Ők a szőlősgazda bizalmas emberei, bár maguk is dolgoznak a gazda szőlőjében, de nem tekinthetők olyan értelemben szőlőmunkásnak, mint a többiek. Schams szerint vagy magasabb napszámbért kapnak, amiért felügyelnek a napszámosokra, vagy szüretkor egy nagyobb összeg üti a markukat egész évi szolgálatukért. Jövedelmüket mindenesetre lényegesen nehezebb rekonstruálni, mint az egyszerű napszámosokét. Ők az akkori szőlőmunkásság arisztokratái, többségüknek valószínűleg saját szőlőjük is van, amely jó termés esetén tetemes jövedelmet biztosít nekik. Ha a napszámbér értékét valamely közszükségleti cikk árához viszonyítjuk, megállapíthatjuk, hogy pl. 1813-ban, amikor egy szőlőmetsző tartás nélkül 36 krajcár napszámbért kapott, ezért a pénzért 4 és % font (azaz 2,3 kg) marhahúst vásárolhatott, tekintve, hogy akkor a pesti piacon 8 krajcár volt a marhahús fontja. lényegesen kevesebbet ért ennél az 1830. évi 30 krajcáros napszám (abszolút számban is kevesebb, mint az 1813. évi!), mert akkorra már a marhahús ára is felment 8 krajcárról 12 krajcárra. 1830-ban tehát már csak 2,3 font (1,15 kg) marhahúst vásárolhatott egy napi munkája béréért, vagyis feleannyit, mint 17 évvel korábban. Az előzőekben közölt táblázat a szőlőmunkások legjobban fizetett kategóriájának, a metszőknek és döntőknek bérét közli. Tájékoztatásul ideiktatjuk a gyengébben fizetett kategóriák néhány adatát. így pl. 1813-ban, amikor tartás nélkül 36 krajcár a metszők és döntők napszámbére, 30 krajcárt kapnak a kapások, 24 krajcárt a gödörbehúzó férfiak, 24 Tanulmányok Budapest múltjából 369