Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)
Tóth András: Pest közterhei és városgazdálkodása a visszafoglalástól a Rákóczi-szabadságharcig = Die öffentlichen Lasten und der städtische Haushalt Pests in der Zeit von der Rückeroberung der Stadt bis zum Freiheitskrieg Rákóczis 213-240
reambuláció és új telekkönyv szükségességét arra való hivatkozással, hogy a telekkönyv elavult volta súlyos magánjogi sérelmekhez vezet. Mivel a város e kérdést junctimba hozta a telekkönyv kezelésének kérdésével, a kamarai igazgatóság a javaslatot elutasította. 40 így a megoldás a privilégium megszerzése utáni időkre maradt. 1702-ben, amikor a katonai és kamarai terhek amúgy is a legsúlyosabbak voltak, s amikor ennek következményeként a privilegiális küzdelem is kiélesedett, a kamara újabb adót vetett ki, az ún. hegyvámot (Bergrecht), mégpedig 800 négyszögöles fertály szőlőnként 1 Ft 30 kr erejéig. A hegyvám kivetése a pesti polgárságot — jóllehet, a budaiaknál jóval kevesebb szőlőbirtoka volt — súlyosan érintette, mivel a kőbányai szőlők adómentességének megszüntetésével majdnem egy időben történt. Az újabb adónem elleni tiltakozás igen határozott volt, mégpedig a budai kamarai kerület négy városa részéről együttesen. Ez azt is jelzi, hogy a városok összefogtak gazdasági és politikai érdekeik hathatósabb védelmére. A négy város (Buda, Pest, Esztergom, Fehérvár) a hegyvám elengedését, illetve mérséklését kérte, egyéb súlyos terheire való hivatkozással. A bécsi kamara az igazgatóság javaslatára minimális mérséklést engedélyezett. A pesti városi tanács eredetileg ebben sem bízott: ezt mutatja, hogy a tárgyalásokkal kapcsolatban Bécsben tartózkodó Mosel syndicusnak azt az utasítást adta, hogy legalább halasztást igyekezzék elérni, ha elengedésről vagy mérséklésről már nem is lehet szó. 46 A régi magyar adórendszertől merőben idegen volt a fogyasztási adó (accisa), amelyet az új szerzeményi területen a kamara bevezetett, s melyet bor, sör és hús fogyasztása után kellett fizetni. Az ország lakossága — régiek és újak egyaránt — ellenszenvvel fogadta az accisát. Erről már egészen korán beszámol Werlein, amikor 1687 januárjában jelzi az udvari kamarának, hogy a kamarai jövedelmeket (így az accisát) nem szedik be rendszeresen, aminek különösen a magyarok örülnek, mivel azt hiszik, hogy ez a törvénytelen adó nem lesz hosszú életű. Az accisa ennek ellenére megmaradt, s nagyon hamar magára vonta a németajkú lakosság haragját is. Bevezetésével kapcsolatban nézeteltérés alakult ki az udvari kamara és a kamarai igazgatóság között. Kezdetben ugyanis — az 1686. évi utasítás értelmében — minden sör- és bormérés, valamint mészárszék kamarai kezelésbe került, s azok teljes hevétele a kamarához folyt be. Werlein, — akinek viszonylag modern gazdaságpolitikai elveivel már megismerkedtünk — ezt a gyakorlatot helytelenítette. Véleménye szerint ez a vállalkozási kedv letöréséhez, a budai szőlővidék pusztulásához fog vezetni, ami viszont az adóbevételre lesz káros hatással. Szerinte ,, wehre also besser einen gewissen und bestendigen Nuzen zu haben", 47 mivel csak így lehet rendes kamarai bevételre számítani. Az élelmezési iparokat tehát magánkézbe kell adni, s ugyanekkor a fogyasztási adót szigorúan be kell hajtani. Ezzel szemben Esterházy Pál nádor az eredeti kamarai álláspontot támogatta, mivel szerinte így érhető el a magasabb kamarai jövedelem. Az 1688-ban a kamarai igazgatóság működését felülvizsgáló Aychpichl-bizottság Werlein felfogását tette magáévá azzal 15 Tanulmányok Budapest múltjából 225
