Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)
Tóth András: Pest közterhei és városgazdálkodása a visszafoglalástól a Rákóczi-szabadságharcig = Die öffentlichen Lasten und der städtische Haushalt Pests in der Zeit von der Rückeroberung der Stadt bis zum Freiheitskrieg Rákóczis 213-240
a megkötéssel, hogy ezekkel az iparokkal csak városi polgárok foglalkozhatnak. Werlein egészséges gazdaságpolitikájának eredményeként 1688 júniusában, az első pesti tanács létesítésével egy időben, a város és polgárai bormérés létesítésére is engedélyt kaptak. Sőt: Werlein már a bormérés formális engedélyezése előtt védelembe vette a város ez irányú érdekeit — mégpedig az esztergomi érsekkel szemben. Amikor az érsek 1600 akó bort akart Pesten értékesíteni, Werlein tiltakozott; javasolta, hogy az érsek inkább nagyban adja el ezt a tételt. Csupán akkor nyugodott meg, amikor a pesti plébános közölte, hogy az érsek a hasznot a pesti kórháznak óhajtja juttatni. 48 Werlein modern, a fizetőképességet másodlagosan biztosító elképzelése vált tehát valóra, mégpedig oly „ siker "-rel, hogy az 1689. évi első adómentesség az accisára nem vonatkozott. Anyagilag az accisa jelentős volt; Budán megközelítette a porció összegét. Pesten sem maradhatott el messze tőle, különösen kezdetben. 1703-ban csupán 720 forint volt az accisateher; ebben az évben a porció már sokkal súlyosabb volt. A város — a többi adóteherhez hasonlóan — állandóan tiltakozik az accisa ellen, a kamara viszont egyre inkább sürgeti behajtását, s kötelezővé teszi a mészárszékek, bormérések és kocsmák nyilvántartását. 49 Az 1696. évi második adómentesség — amely a porcióra nem vonatkozott — az accisa alól mentette fel a várost. A mentességi idő leteltével, 1702 tájt élesedett ki újból az accisa-ellenes küzdelem. Ennek külön oka is volt. 1698-ban ugyanis az uralkodó a város polgárainak vám- és harmincadmentességet adott, s elismerte a szabad királyi városi címet. A polgárság azt remélte, hogy ez az accisa alól való elvi mentességet is jelenti. Ezért felmentést kértek, majd formálisan megtagadták az accisa befizetését. Ezt az ellenállást az accisa meglehetősen magas mértéke is magyarázza. Minden akó bor után két „Maas", vágóökrönként 1 Ft, fiatal ökör után 75, borjú és disznó után 25, juh után 15 dénár volt az adó kulcsa. A meglehetősen éles és harcias ellenállás szervezésében nem kis része lehetett a város egyik vezető polgárának, többszörös polgármesterének, Proberger Jakabnak, aki monopolisztikusan tartotta kézben a sörtermelést. Reá természetesen szintén vonatkozott az accisa-kötelezettség. Érdekes és jellemző módon azonban annyira összekeveredett polgármesteri, polgári és serfőzői funkciója, hogy 1705-ben 400 forint accisa-tartozását a kamarai igazgatóság mint városi tartozást tartotta nyilván. 50 Az accisa-kérdést az 1702. évi ellenállás nem oldotta meg. Hiába sorolta fel a polgárság panaszait, hiába hivatkozott arra, hogy 49 polgára teljesen fizetőképtelen, a kamara hajthatatlan maradt, sőt elrendelte a pincék és borok új összeírását is. 51 Az accisa-ügy is csupán a privilégium után nyert elintézést. A harmincadvám újból való bevezetése nem okozott meglepetést az új szerzeményi területen. Werlein ez irányban is korán megtette az intézkedéseket, azonban itt sem csupán az elsődleges kamarai bevétel biztosítása érdekében. A harmincadrendszer szabálytalanságán elsősorban azért óhajtott segíteni, mert fel akarta lendíteni a kereskedelmi forgalmat (elsősorban természetesen az osztrák tartományok számára 226
