Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Hetés Tibor: Budapesti munkások felfegyverzése a Magyar Tanácsköztársaság védelmében = Vooruženie budapestskih rabočih na oborohy Vengerskoj Sovetskoj Respubliki 423-474

a hadseregben. Pedig az ilyen jelenségek egyre szaporodtak, és az elhanyagolt politikai nevelőmunka egyre jobban éreztette hatását. A hadseregben végbement politikai fordulatot tükrözi Landler Jenőnek a Tanácskongresszuson elhangzott felszólalása is. lesújtó véleményt mond a június folyamán Budapestről a hadseregbe érkezett politikai megbízottakról : „Igaz, hogy a budapesti proletariátusnak a Vörös Hadseregbe való bevonulása fordította meg a harctéri helyzetet, de az amit az ungmegyei, beregmegyei, kassai, tiszántúli székely földmíves katonák csinálnak, az különb, mint amit a világháborúban a német és francia gárdák műveltek. De ezeknek az embereknek politikai megbízottjai is különb munkát végeznek, mint a Budapestről odatódult politikai megbízottak."

79 Az elmondottak ellenére rá kell mutatni a következőkre : A budapesti munkászászlóaljakból alakult munkásezredekben a július eleji létszámcsökkenést kifejezetten az okozta, hogy két munkásezredet leszereltek. (Ezért nem szerepel a kimutatásban a 8. és 14 munkásezred!) Bzt az is alátámasztja, hogy ha az összesített létszámadatokhoz hozzáadjuk a két leszerelt ezred létszámát — ami kb. 3000 fő —, akkor a munkásezredek létszáma egyáltalán nem csökkent. A július 20-i létszámadatok pedig még emelkedést is mutatnak. Mindezekre azért mutattunk rá, mert enélkül helytelen következtetést vonhatunk le. Szó sem volt a munkásezredek felbomlásáról. A csekély létszám emelkedéssel kapcsolatban viszont azt kell megjegyezni, hogy ez néhány ezred erősödését, néhány meggyengülését jelentette. A harcoló alakulatok létszáma valóban csökkent, mert például az egész 7. munkásezredet Szombathelyre vezényelték. Ezt annál inkább alá kell húzni, mert nem arról volt szó, hogy a munkáskatonák nem akartak harcolni, hanem a hadügyi vezetés vonta el őket a harctérről, A legjobb bizonyíték erre éppen a 7. munkásezred katonáinak beadványa, akik a júliusi tiszai offenzíva megindulása után azonnal kérték, hogy vessék be őket, mert harcolni akarnak. A Hadseregparancsokság nem tagadta meg ezt a kívánságot, de a végrehajtást a IV. hadtestparancsnokság húzta, halasztotta. A közölt létszámadatok nagyon fontosak, és a konkrét körülmények vizsgálatával egybekötve, fontos bizonyítékát szolgáltatják annak, hogy a munkásezredek döntő többségükben helytálltak. Bizonyítják azt is, hogy hűségüket a Tanácsköztársasághoz — végső soron — még az erős ellenforradalmi propaganda sem tudta megingatni. A létszámadatok láttán felvetődik az utánpótlás kérdése is. Ismeretes, hogy a budapesti munkásezredek létszáma — a két feloszlatott munkásezredtől eltekintve — június-július folyamán nagyjában egy színvonalon mozgott. Az utánpótlás szempontjából ennek két oka volt: egyrészt Budapestről nem érkeztek megfelelő számú új egységek, tehát ezért nem bővült a frontalakulatok létszáma, másrészt azonban annyiutánpótlás mégis érkezett, hogy a meglevő alakulatok létszáma nem csökkent. 454