Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Sándor Vilmos: A budapesti malomipar kialakulása, 1839-1880 = Die Entwicklung der Mühlenindustrie Budapests, 1839-1880 315-422

magyar burzsoáziának a pénztőkefelhalmozásban viszonylag legerősebb terménykereskedő — pénzkereskedő rétegéből a magyar nagyipari burzsoázia szűk, de legjelentősebb csoportja. Az első nagyobb arányú lépés, amelyet ezek a kereskedő tőkések a nagyipar felé tettek, a budapesti nagymalmok létrehozása volt. A tőkefelhalmozásnak a malom- és egyéb ipari alapítások révén kibővült és a kereskedelmi tőkefelhalmozással összefonódott kettős útja — melyen haladva a kereskedő tőkés mindinkább nagyipari tőkéssé vált, mert profitjának mind nagyobb részét szerezte a gyáriparból és mind nagyobb részét fektette be a gyáriparba — alkotta 1867 után a magyar nagyipari burzsoázia kialakulásának legfontosabb útját. A magyar nagyipari tőke kialakulásának ez az útja sajátos színfoltot képez a kelet-európai tőkés fejlődés tarka képén. Több olyan országban ugyanis, amelyek tőkés fejlődésének útja legközelebb állt a hazai tőkés fejlődéshez — különösen a keletelbiai Poroszországban, valamint Oroszországban —- a malomipar feudális maradványként a nagy- és a középbirtokosság által űzött mezőgazdasági ipar formájában élt tovább ; nálunk viszont az ipari nagytőke behatolt a földbirtokosság mezőgazdasági iparának területére. A hazai ipari nagytőkének ez a fejlődési útja későbbi kialakulásának, az osztrák és a cseh nagyiparnak a közös vámterülethez fűződő korlátlan versenylehetőségének, a tőkefelhalmozás szűk voltának következménye volt, — valamint annak, hogy a magyar nagybirtokosság az Ausztriával közös vámterület fenntartásával gabonája számára piaci monopóliumot kívánt biztosítani Ausztriában, s többek között ezért is kötötte össze 1867 után is Magyarország sorsát a Habsburg birodalom sorsával. Azt a sajátos utat, amelyet a magyar nagyipari tőke a budapesti malomiparon keresztül kialakulása során befutott, Magyarországnak a Habsburg-, illetőleg az osztrákmagyar monarchia soknemzetiségű államának függőségi rendszerébe való tartozása, az önálló nemzeti és nagyipari fejlődés ebből következő korlátozott lehetősége és a feudális földbirtok-rendszer továbbélése szabták meg. Bbből következett, hogy a hazai ipari nagytőke a földbirtokosság sajátos ipari területét — közöttük a malomipart — a maga számára hódította el ; hogy a nagybirtok ausztriai terménypiaci monopóliumának fejében kénytelen volt mezőgazdasági iparát a nagytőkének átengedni ; hogy a tőkés fejlődés kibontakozásának kezdeti szakaszában a magyar ipari tőke számára az iparfejlődésnek ez a mellékút ja állt nyitva. A nagy- és középbirtokosság a budapesti malomipar kibontakozása idején nem biztosította a maga számára a nagyipari fejlődésben való közvetlen részesedést sem ; a budapesti malmok alapításában csak elvétve vett részt. így például a Hengermalom vezetőségében az 1867. évi tőkeemelés után is bent maradt Széchenyi Béla gróf és néhány középbirtokos, de a Hengermalom főrészvényesei a szepesi patrícius származású Fuchsok voltak. Az Erzsébet malom alapítói között részben polgári származású földbirtokosok —Hajós József, Harkányi (Koppély) Frigyes, 395