Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

magyar viseletben pengették sarkantyújukat végig a lánchídtól a Fő utcai Marczibányi-házig északi és a szerb templomig déli irányban ; kb. eddig terjedt a színház hatósugara. Mindig magyarázták hivatásuk fontosságát, állandóan agitáltak a Népszínház mellett, beszéltek és beszéltettek magukról. Buda, a kisváros életében feltűnést keltettek ; ők voltak azok, akiknek a kedvéért a pesti ember este is átjött a hídon, holott 1850-ben Nagy Ignác még nappal sem tartotta érdemesnek Budára menni. A színház-mániára amúgyis hajlamos városi polgár a varázsuk alá került, kezdve Áldásy Antalon, az 1861-i városkapitányon, s végezve a hídnál állomásozó fiakkeresen. Az új drámaírók felavatása teljes sikerrel járt. Molnár aligha adott vissza csak egy, hozzá benyújtott darabot is. A húsz-huszonkét éves lángelmék — derék orvosok, büszke miniszteriális urak lettek belőlük idővel — bízvást elmondhatták színpadán világmegváltó eszméiket. Katona József nem akadt köztük, de még Jókai, Csiky vagy Szigligeti sem, de az nem kisebbíti a Budai Népszínház érdemét, hogy érvényesülési teret biztosított nekik. Az, hogy a fővárosban egynél több magyar nyelvű színház állt a drámaírók rendelkezésére, mindenesetre buzdítólag hatott az irodalom munkásaira. Ezek egy része nem volt sokkal különb, mint az ötven év előtti, helyzetkomikummal dolgozó írók, a legtöbb darabban volt azonban legalább egy-két jó szerep, amit a megfelelő színészek éltettek, mint pl. Kassai Vidor a ,,Póruljárt finánckomisszárius"-t (Szentirmai Elemér műve). A drámairodalomnál is pezsdítőbb volt a Budai Népszínház hatása a zsurnalisztikára. A színház hazafias küldetése, Molnár regényes egyénisége, nagy érzéke a reklám, a feltűnő iránt — szinte kész anyaggal szolgált a mindenkori tárca- és színházrovat írójának, de még az élelapoknak is. Az ellenzéki újságok érthető módon saját ügyüknek tekintették Molnárék minden nehézségét. Volt azután egy nem teljesen eszmei síkon mozgó társaság, amelyik ilyen vagy olyan okból kifolyólag neheztelt a Nemzeti Színházra, s ennek hátrányára magasztalta a Népszínházat. Ehhez tartozott pl. Bulyovszky Gyula, aki sohasem tudta megbocsátani az ország első színházának, hogy nem mondott csődöt felesége külföldre távozása miatt. Bulyovszky azután, ha volt rá ok, lia nem, magasztalta a budaiakat, s kiemelte — a legtöbbször alaptalanul — érdemeiket Egressy és Laborfalvi Róza színházával szemben. Ez azonban egyrészt nem Molnárék bűne, másrészt sok elevenséget vitt a színházak körüli vitákba. A Nemzeti színházi utánpótlás nevelése volt talán az a programpont, amit a Budai Népszínház a legtökéletesebben hajtott végre. A Budai Népszínház színpadán kezdte pályafutását — hogy csak a legnagyobb neveknél maradjunk — Jászai Mari, Blaháné Kölesi Lujza és Vizvári Gyula. Ők ugyan nem közvetlenül Molnár keze alól kerültek a Kerepesi útra, hanem vidéki állomásokat is iktattak közbe, az első bizonytalan lépéseket azonban mégis a budai színpadon tették meg. A Budai Népszínháztól szerződött a Nemzetihez Boér Emma, Navratyil301