Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

külön lapot alapítanának ezen czím alatt : A budai népszínház múltja, félmúltja, jelene, jövője és múlt-jövő je."

50 Az első év a Gerolsteini nagyhercegnő és az Ördög pilulái sorozatelőadásaival ha nem is éppen a nemzetiségnek, de a közönség szórakoztatásának becsülettel eleget tett. A nyár azonban mindig kritikus volt a Budai Népszínház életében. Molnárban felderengett az évekkel előbb látott nagy francia látványosság, a Marengo emléke. Ilyesmire korábban nem is gondolhatott, már csak azért sem, mert olyan anyagi befektetést jelentett, amilyenre ő, saját személyében, sohasem kapott Volna hitelt. Most azonban a Bizottmány döntött pénzügyekben és megszavazta a „Bem apó" költségeit. A Bem apó-féle látványosság előadásának másik akadálya a koronázást megelőző politikai helyzet volt. Nemcsak a szabadságharc ilyen mérvű és hangú magasztalása, hanem általában katonaság alkalmazása a színpadon lehetetlen lett volna. Pálffy Móric, aki sokkal hajlíthatatlanabb labanc volt, mint maga az uralkodó, nyilván azonnal becsukatta volna hallatára a színházat. 1868 nyarán azonban már mi sem állotta útját annak, hogy egy színház, nem minden lárma nélkül, kifejezést adjon a múltat illető értékelésének. Természetes, s ezzel mindenki tisztában volt, hogy az előadás-sorozat voltaképpen „Molnár Apó hadjárata a szinházkerülők ellen", ami semmit sem von le a rendezés nagyszerűségéből. Molnár előadásait nem a Budai Népszínházban, hanem a Színkörben rendezte. Eredeti tervei szerint aug. 20-án kellett volna a bemutatónak lezajlania, mivel azonban ekkor éppen rossz idő járt, a bemutatás négy napot késett. Mint első pesti bemutatkozása idején a II. Rákóczy Ferenc fogsága előadásánál, most is kiszedette az aréna hátsó színfalát, s a nagy felvonulások nyitott, szabad térségben folytak le. A Gellért hegyet is belevonta számításaiba. Innen különféle röppentyűk és tűzgömbök szálltak fel és jelképezték az ellenséges tüzérség hadállásait. Mivel augusztusban a Honvéd Egyesület Pesten gyűlést tartott, ezek között a veteránok között keresett magának Molnár statisztériát. Bem apó szerepére Várhidyt jelölte ki, társulatának azt a tagját, aki maga is szláv eredetű, pesti szerb ember lévén a tábornok beszédének megfelelő varázst kölcsönözhetett — már amennyire ebben a túlnyomórészt fizikai cselekményekből álló színműben szövegre egyáltalában szükség volt. A honvédek és színészek kombinációjából álló statisztéria mellett két katonazenekart is alkalmazott a Budai Népszínház. A siker óriási volt, a környékből különvonatok hozták be az érdeklődőket. A szöveg — a Marengo gyenge átirata — joggal felébreszthette az irodalmi bírálatot, a mai színháztörténész szemszögéből azonban már csak az a fontos, hogy Molnár, ha nagyobb lehetőségek álltak rendelkezésére, milyen rendezői megoldásokat produkált. A szabad tér bekapcsolása a színpadképbe, a háborúval járó fény- és hanghatások, a tömegek mozgatása : ezekből vizsgázott a Bem apó-ban.

51 297