Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

tartott egy szép felolvasást, játszani azonban nem volt hajlandó Molnárékkal.

42 Annál nagyobb lelkesedéssel fogadta az új színházat az értelmiség. Az írók egy része, különösen a még csak ezután híressé válók, felsorakoztak Molnár mellett. Túlnyomó részben a nemesség sarjai voltak, de már nagyon sok a polgári származású is. Almási Balogh Tihamér, Dalmady Győző, Turchányi Gyula nemesek, Urváry Lajos, Toldy István azonban nem, holott ez utóbbi egyike volt az irodalmi közvélemény alakítóinak. Molnár színháza első, ifjúkori próbálkozásait kapta a húsz egynéhány éves fiatalembernek. Toldy a Népszínház színpadán tanulta meg a mesterség első fogásait. A francia társadalmi színmű magyar adaptációját, életművét itt próbálgatta először. Toldy ,,Pista", hívei és bámulói szerint ,,a jellem, a kellem, a szellem", a bodorított fejű és szabadelvű ifjú óriás hozta magával az egyetemi ifjúság támogatását. Fésűs György joghallgató, Tarnay ,,Pali" (később közéleti nagyurak) a hírlapokban magasztalták, műsor hiányában darabjaikkal segítették a Népszínházat. Dicsérő jelzőiknek se vége, se hossza •— nem különös-e, hogy ezek a dzsentri, vagy éppen polgári ifjak lelkesedésük tárgyával, Molnár Györggyel nem tegeződtek? 1848 óta hosszú évek múltak el. A hierarchia, ha egyházi volt, támadásban részesült, gondoljunk csak éppen Toldy Istvánra ! De Molnár nem tegezte színészeit és az ifjú írók sem tegeztek Molnárt. Az elvek liberálisak voltak, a formák még feudálisak. Az írók „megértették, hogy az ember csak szelleme által lehet nemes s hogy a nemesség fokozata is csak amannak nagyobb vagy kisebb mérve szerint irányul", a gyakorlatban azonban nem eszerint éltek.

43 A hatvanas években a színész még nem volt társadalmilag egyenrangú más értelmiségivel. Népszerűsége azonban legalább akkora volt, mint mai napság. Abban az időben nem volt sem mozi, sem sport. Az érdeklődés homlokterében első helyen a politikus, a ,,honfi" állt, második helyen a színész. A napi sajtóban előkelő hely jut a színházi kedvencek különféle viselt dolgainak, s a népszerűség elsőrendű fokmérői, az élclapok, ötven százalékban a színházi hírekből élnek. Nemcsak azt tudjuk meg a sajtóból, hogy X Y színművész milyen szerepre készül, hova utazik, mit fordít, hanem azt is, hogy milyen mulatságon hogyan öltözött, ki iránt érdeklődik, mik a gyöngéi. Molnár György ezeknek a hírlapi tudósításoknak éveken át, minden bántó él nélkül, premier plánba állított hőse volt. Joggal feltehetjük tehát a kérdést, hogy egy színház, amelynek ellenségei passzívak, barátai pedig hangosak és lelkesek, amelynek tehetséges igazgatója, buzgó társulata volt, miért nem tudott megélni. A válasz már az előzők során is megvolt. Nemcsak a fővárosban, a vidéken is, nemcsak a magyar, hanem a német színházak is bukdácsoltak. A kapitalizmusra még csak most átálló társadalom nem volt elég vagyonos ahhoz, hogy szubvenció nélkül eltartson egy színházat. Megélt a Nemzeti Színház, óriási államsegéllyel, de már a Német Szín:292