Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

dolkodik, ír, alkot. Még német tudomány, német művészet is alig van Magyarországon. ' ' A német polgárt nem tartja vissza nemzeti meggondolás a Népszínház látogatásától. A kevésbé színházbarát szerb is eljön, ha a népszínműnek szerb nemzeti vonatkozása van ; a szerb játékszín egyik jövendő apostola, Bacsvánszky Sándor, Molnárnál kezdi színi pályafutását. Meg kell jegyeznünk, hogy az iparosok — pesti magyarok és németek — természetszerűleg inkább járnak színházba, mint a velük azonos anyagi szinten élő budai német és szerb szőlőmívesek, kertészek, hajósok.

39 A színházbajáró polgár — iparos vagy kereskedő — nem volt demokratikus. Éppen úgy, mint ahogyan a nagypolgárt azzal rágalmazta az egykorú bécsi újságíró, hogy a magyar színházban a nemesség társaságát keresi, ugyanígy nem volt mindegy a kisembernek sem, hogy hol, kik között ül. Mikor a Népszínház ügyét-baját tárgyalja a tanács, levelet kap egy polgártól. A levélíró kifejti, hogy a Népszínház kicsiny, ahhoz, hogy sikerrel működhessék, a helyek szaporítására lenne szükség. ,,De különösen, hogy az 50x-os és a karzati 20x-os Ülésök között egy 30x-ros Ülősor is léteznék. Mert tekintve azt, hogy a' Népszínház inkább közép vagyonú népségre, mintsem a vagyonosabb osztályra van számítva, a' hol e' látványt csak akkor élvezhetik tellyes megelégültséggel, ha itt családjaikkal is megjelenhetnek, és mindamellett különözve a' Karzat pór népétől elválasztva, 's azoknak durva bánásoktól mentve az egész előadás alatt békével ülhetnek ! de illy középvagyonú polgárok. Nejük 's gyermekeikkel, csak az olcsóbb bemeneti díjnál jelenhetnek meg ; mert, amidőn az 50x-os hellyre 3 személlyel jelenendnek meg, — itt 5-öd magával azon Összegért megjelenhetik."

40 Talán nem éppen a csizmadiára, a rőfösre vagy a kádármesterre gondolt a német útikalauz, amikor leírta, hogy a pesti publikum nemcsak színházbarát, hanem meg is van hozzá a kellő anyagi háttere. Azt azonban általános érvényűnek szánta, hogy a Német Színház Pest számára szükséges, mert Pest német, s a német játékszín olyan kultúrigénye, amit nem nélkülözhet, s amit egy más nyelvű színház nem pótolhat . . . Merész állítás, éppoly merész, mint az, hogy derék, rátermett német igazgató mindig megél Pesten! Csak arra a tanácsülésre kell gondolnunk, amelyben a budai polgárok elhatározták, hogy fiaik okulására szükség van a magyar Népszínházra, vagy arra a színházi bizottmányi ülésre, amelyen Ebenhöch meg Kimnach, Fürnböck meg Henszler úgy találják, hogy Alsdorf és Molnár között lehetetlen a méltányos kiegyezés, fel kell tehát építeni az önálló budai magyar színházat ! Az egészen szegények nem jártak színházba, az iparososztály előítélet nélkül elment mindenhová, ahol jól szórakozott, a jómódú polgár pedig már tudatosan asszimilálódott. Emlékeiben ott kísértett mindaz a borzalom, amit 1849—50-ben végig kellett néznie, s amitől a XIX. század „bieder Meyere" csak iszonyodni tudott. De e felszín alatt ott lappangott az a meggyőződés is, hogy a város felvirágozásának, 290