Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Lakatos Ernő: Budapestkörnyék 1848-ban = La région de Budapest en 1848 313-348

Ez a mozgalom is már márciusban indult meg, még a törvény szentesítése előtt követelték, hogy az 1848. IX. tc. a szőlőkre is alkalmaztassák. A község területének nagyobb része szőlő, a lakosság túlnyomó része bortermeléssel foglalkozik, akárcsak Tétényben és Békásmegyeren is. Az urbariális törvények kihirdetésekor a budafokiak kijelentették, hogy szőlődézsmát nem adnak. Végh Ignác szolgabíró jelentésében arra hivatkozik, hogy a nép ,,több lázító hamis magyarázatai alapján" indult el, ennélfogva kéri a nép megnyugtatását. A szolgabíró jelentését azonban nem a megyei kisgyűlés, hanem a közbátorsági választmány tárgyalta 1848. április 3-án. A választmány határozatában csak a törvénytervezetet értelmezte : ,,Az úrbériség megszüntetéséről szóló törvény a nem úrbéri természetű allodiális szőlők dézsmájára ki nem terjedvén— a dézsmák fölötti további rendelkezés a jövő országgyűlésre tartozván — a szolgabíró eljárása helyeseltetik." Az ügy azonban mégsem maradt ebben a stádiumban, úgy látszik, hogy a több felől befutó jelentések aláhúzták a kérdés nagy horderejét. Ezért már három napra rá a közbátorsági választmány a szőlődézsma megszüntetését követelte a miniszterelnöktől.

57 A megyei követelés is — sajnos — hatástalan maradt. Ezért Budafok népe más utat próbált. Ez pedig a szőlők úrbéri vagy allodiális eredetének tisztázása. Az uradalom allodiális eredetűnek vallotta a budafoki szőlőket. A község viszont azok úrbéri természetét hirdette. A község állásfoglalása egységes volt, sérelmesnek tartotta, hogy az uradalom a promontori szőlőket allodiális földnek tekinti, és azoktól a dézsmát továbbra is megköveteli.

58 A község a megyéhez intézett felterjesztésében hivatkozott az uradalommal kötött 1774. évi szerződésére, amely az urbáriumot pótolta. A községnek a megyei pénztárba befizetett adóösszegei lényegesen meghaladták az egyéb úrbéri telkekre kivetett adót, és szőlői mindenben az úrbéri telkek természetét követik. A megye kisgyűlése június 6-án tárgyalta a budafokiak kérelmét, de érdemi határozatot nem hozott, mert a kisgyűlés állásfoglalása szerint az ügy a bíróság elé tartozik. A község a válasszal nem volt megelégedve, és tovább forrt az elégületlenség, amely csakhamar Budafok határain is túlterjedt. Szeptember elején Hegedűs Antal szolgabíró azt jelenti a megyének, hogy a promontori és tétényi szőlőbirtokosok a bordézsmát már előre megtagadták. Ennélfogva a megye határozatát kéri arra vonatkozóan, hogy a szőlődézsmával a törvény értelmében kötelesek. A megye nem ad határozott választ, hanem ismétli a törvényt : „Mindazon szolgálattal tartoznak, amelyek nem úrbériek."

59 A budafoki mozgalmak irányítása nem a községi tanácstól indult ki. Végh szolgabíró már az említett április 3-i jelentésében lázítókra panaszkodik, április 27-i jelentésében megnevezi Szauer Károlyt és a segédlelkészt, aki „az elöljárók és számos lakosok előadása szerint korcsmáról korcsmára jártak egyéneket a nemzeti őrseregbe összeírni oly módon, hogy kik kívánják Dunszt Jakabot kapitányuknak". Ezen verbuválások oly hatással voltak a lakosokra, hogy „beszélgetni kezdtek a szabadságról, miszerint sem a szolgabíró, sem a helybeli bíró és elöljáróság többé nem parancsol".

60 Ez a jelentés egyben felfedte, hogy a 335