Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Gyömrei Sándor: A kereskedelmi tőke kialakulása és szerepe Pest-Budán 1849-ig = Vozniknovenie i rol torgovogo kapitala v. g. Pest-Buda do 1849 g. 197-278

• szeniorja, felvette a cégbe Fülöp, Dávid és Lipót nevű fiait, és ezek üzleteit egyesítette a magáéval.

398 A textilkereskedők közül az ipar terén Österreicher Dávid tevékenykedett tartósabb sikerrel, aki 1837-ben vette meg a már említett Mauthner és Kadischnak az inflációs nyereségből létesített majki gyapjúszövet manufaktúráját. Az üzemnek volt 12 fonógépe, 60—80 orsóval, és 12 szövőszéke, összesen 100 munkást foglalkoztatott. Pokrócot, szűrposztót és flanellt állított elő,

399 a szabadságharc alatt a honvédségnek szállított. A védegyleti mozgalom hatása alatt néhány pesti textilnagykereskedő ipari alapításokba kezdett. Engländer Hermann, aki Boskovics Márton leányát vette el jelentékeny hozománnyal, ebből és félmilliót megközelítő forgalma utáni nyereségéből 1845-ben selyemszövet gyártására kért engedélyt. Tőkeszámlája ekkor 140 000 Ft volt.

400 Rosenthal Naftali 80 szövőszékre tervezett pamut- és gyapjúszövetgyár létesítésére kapott engedélyt. Ekkor csupán elfogadott váltókban 78 000 Ft értéket mutatott ki.

401 Pollak Hermann, akinek apja volt textilkereskedő, 40 szövőszékkel rendelkező gyapjú-, pamut- és lenszövődét létesített.

402 Fries Antal bécsi selyemgyáros, akinek 1828 óta Pesten lerakata volt, fiókgyárat akart létesíteni „szövetkezve a magyar nemzettel nemes törekvésében a honi ipar kiterjesztésére".

403 Ezek és más hasonló ipari vállalkozások igen kis tőkével rendelkeztek, így pl. Schönau és Hecht 6800 Ft, Wehrhem Fülöp 8000, Blass Móric 5425, Politzer Lipót

404 5000 Ft befektetéssel létesítették üzemeiket. Mindezek azonban Pollak Hermann gyárának kivételével tiszavirág életűek voltak. A Nagykereskedők Testületének 1849 végén szerkesztett jelentése szerint a gyárak főképpen nyersanyag-hiány miatt, de azért is, mert ,,a termelésre nézve vészes két évben, midőn a forradalom láza a hazai munkásokat elragadta és a honvédekhez való csatlakozásra bírta, külföldi munkásokat pedig be nem bocsátottak és abban a kevés esetben, amikor bebocsátották, őket is megszállta a forradalom láza . . ., a megmaradt gyárak kénytelenek voltak a munkát beszüntetni".

405 Az ipari befektetéseknél összehasonlíthatatlanul nagyobb volt az a textilkereskedői és általában zsidó kereskedői tőke, amely házingatlanokban helyeződött el. Pest város kiváltságai értelmében zsidók nem lehettek háztulajdonosok. Az első zsidó, akinek javára áttörték ezt a tilalmat, Boskovics József volt. A választott polgárság 1841-ben tiltakozott az ellen, hogy Boskovicsnak a tanács három ház megvételét engedélyezte, holott a királyi kegy csak egy házról szólt. Erre Rosenfeld Móric kért házvételi engedélyt, hivatkozva Boskovics példájára, de a választott polgárság elutasította.

406 Kossuth Pesti Hírlapja is foglalkozott a zsidók házvételi engedélyének ügyével. „A zsidók Pesten számos házzal bírnak zálogszerződés mellett, az átíratást azonban nem engedik meg, a valódi tulajdont azonban és az ezzel járó pénzbeli s egyéb hasznokat tőlük el nem vonhatják."

407 Ezek szerint a zsidó kereskedelmi tőkének legfőbb befektetései a házakra adott zálogkölcsönök voltak. 258