Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Nagy István: Buda város gazdálkodása és adósságai a XVIII. század első felében = Der Haushalt und die Schulden der Stadt Buda in der ersten Hälfte des 18. Jahrhunderts 51-131

A svábhegyi források vizét a Várba vivő vízvezeték és a dunai vízemelőszerkezet az ostrom alatt használhatatlanná vált, helyreállításuk a kamarai adminisztráció idején pénz hiánya, de a kamarai adminisztráció hanyagsága miatt is, nem történt meg. Az 171 l-ben, Eleonóra császárnő által kibocsátott, a szabad királyi városi kiváltságokat véglegesen biztosító privilégiumlevél a két vízművet a városnak adta át, de kötelezte a várost a kiváltságok alapján befolyt jövedelmekből ezek sürgős helyreállítására is.

177 A városi gazdálkodás állandó nehézségei miatt a helyreállítási munkálatok azonban igen nehezen indultak meg, 1714-ben a kancellária már sürgeti a munkálatok megindítását, s a következő években is egymást érik a vízművek kijavításának befejezését szorgalmazó leiratok.

178 A munkához végül tüzetesebben 1716-ban fogtak hozzá, a svábhegyi vízvezetéket Kerschensteiner Konrád jezsuita szerzetes és a dunai vízemelőszerkezetet (a mai lánchídfőnél) Caspar Jakab lakatosmester hozta rendbe. A két vízmű nagyjából 1718-ra elkészült.

179 Az egykorú források egyöntetűen arról tanúskodnak, hogy a két vízmű helyrehozatala nagyon igénybe vette a városi pénztárt. A főkamarási számadáskönyvek szerint 1715-ben 1216, 1716-ban 1217, 1717-ben 2065, 1718-ban 5703, 1719-ben 3600 Ft-ot költöttek a vízművekre, s a továbbiakban is a karbantartás és a javítás általában 500 Ft-on felüli állandó kiadást jelentett évente. Buda, mint minden komolyabb vállalkozásánál, itt is kölcsönökhöz folyamodott. Az ilyen célra felvett kölcsönök sorát Zennegg Kristóf György budai kamarai inspektor 1715-ben folyósított 1500 Ft-os kölcsöne nyitotta meg.

180 Az 1721. évi királyi biztosi vizsgálatnál a tanács akképp nyilatkozott, hogy a két vízmű helyreállítása a városnak igen sokba került, és emiatt a város adósságokba keveredett.

181 A vízművek kijavításával kapcsolatos költségeket tetézte még az is, hogy az építés ideje alatt a várbeli katonaság vízszükségletét a város tartozott vízfuvarozással ellátni. Kz a vízhordás elég tetemes összeget emésztett fel, a számadási könyvek 1714-ben 550, 1715-ben 2136, 1716-ban 1671, 1717-ben 2779, 1718-ban 1260, 1719-ben 787, 1720-ban 273 Ft vízfuvarozási kiadást tüntetnek fel, tehát nem sokkal kevesebbet, mint a vízművek helyreállítási költségei. A polgárság szerint az ilyen vízhordás napi 8,5 Ft-ba került.

182 Budának tehát elég sok baja volt a Várban székelő császári katonasággal és annak igényei miatt, bár azt is meg kell jegyeznünk, hogy a vízművek helyreállítása a városnak is elsőrendű érdeke volt. A Vár újjáépítésével, rendbehozásával kapcsolatos igények azonban a további években is súlyos kötelezettségeket róttak a városra. A Várnak és a királyi palotának 1715-ben, a kincstár költségén megindult újjáépítése anyagiak fogytán 1724-ben megakadt. A haditanács a budai várparancsnokon és a magyar kamarán keresztül megpróbálta a várost anyagi hozzájárulásra bírni. Daun gróf várparancsnok a beszállásolás alól való mentesítés Ígéretével tett kísérletet a városnál. A város most már megelégelve az állandó közmunkákat, határozottan és erélyesen utasította vissza ezeket a próbálkozásokat. Kifejtette, hogy a város anyagi ereje 105