Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Gadanecz Béla, Az 1904-es országos vasutassztrájk Budapesten

A mozdonyvezetők, mozdonyfütők, váltóőrök, vonatfékezők, kocsirendezők és állomási málházok a végrehajtó forgalmi szolgálatnál dolgozó betanitott és szakképzett munkások csoportjába tartóz ak. A századiorduló éveiben érvényben levő vasúti Szolgálati Rendtartás szerint ők — a mozdonyvezetők kivételével — a vasúti üzemi szolgák csoportjába tartoztak.A vasúti munkások nemcsak munkaterületük által különböztek egymástól, hanem az egyes munkaterületek dolgozóinak többsége a munkásosztályon belül más-más réteghez tartozott. A nagy vasúti műhelyek munkásai a proletariátus magvához, az úgynevezett »tősgyökeres proletárok« csoportjához tartóz.ak, míg a forgalmi szakmunkások — a pályamunkásokkal együtt — olyan vasúti munkások voltak, akik nem régen kerültek ki a nem proletár osztályokból és még nem szabadultak meg korábbi kispolgári nézeteiktől, szokásaiktól. Ez utóbbiak származásukat tekintve agrárproletár vagy szegény parasztszülők gyermekei, ritkább esetben ipari munkás, vagy városi kispolgár származásúak. Általános műveltség tekintetében is vegyes összetételű a vasúti munkásság. A mozdonyvezetőktől közép- és szakiskolai végzettséget követeltek, míg másoktól csak az írásban és számolásban való jártasságot, a pályamunkásoktól még azt sem. A végrehajtó forgalmi szolgálat munkaterületén dolgozó vasúti szakmunkások a munkásosztály elkispolgáriasodott rétegéhez tartoztak. Erős rokoni és családi szálak kötötték őket a kisárutermelőkhöz, elsősorban a parasztsághoz. Csak a fővárosban és néhány nagyobb csomóponton lazult a parasztsággal való kapcsolatuk. Munkásöntudatuk kialakulásában hiányzott a nagyüzemi munkásokat formáló modern gyár. Ugyanakkor többségük kezdettől fogva olyan munkakörülmények közé került, amelyek nemcsak megnehezítették kispolgári gondolkodásuk felszámolását, hanem megkönnyítette körükben a burzsoázia befolyásának növekedését, a polgári eszmék, erkölcsök, szokások konzerválódását és azok további terjedését. 3 Ezek a vasúti műszaki altisztek csoportjába tartoztak. 4 A MÁV dolgozói fizetésüket az 1887. évi Szolgálati Rendtartás mellékletét képező »hivatalnoki«, »altiszti« és »szolgai« illetménytáblázat szerint kapták. A kinevezett vasutasok az évi fizetés mellett lakbérpótlékban és egyenruha ellátásban is részesültek. Az előírt szolgálati idő elteltével nyugdíjra volt igényük. A vasúti szolgák többségét képező — a végrehajtó vasúti szolgálat igen fontos őrhelyén dolgozó — váltó- és pályaőrök, állomásmálházók és vonatfékezők fizetése lakbérpótlékkal együtt évi 540 koronánál, a mozdonyfűtőké, kocsirendezőké 760 koronánál kezdődött, de a legjobb esetben több évtizedes szolgálat után is csak 800 koronáig emelkedhetett. A kinevezett mozdonyvezetők évi fizetése lakbérpótlékkal együtt 1040 koronánál kezdődött, de a többség fizetése a legszerencsésebb körülmények között sem haladta meg az 1200 koronát. Az állomás-, kocsi-, rak- és szertárfelvigyázók, kalauzok, raktárnokok és a kocsimesterek évi fizetése a mozdonyvezetőkével volt azonos. Az évi fizetéssel kinevezett vasutasok mellett nagy számban dolgoztak a MÁV-nál napibérért, napidíjért ideiglenes minőségben vasúti szolgák és altisztek. Ezek legnépesebb csoportját a kisegítő fékezők alkották. Havi átlagos keresetük 35—40 korona között ingadozott, de egyes vidéki városokban a nyári csekély forgalom idején még a havi 24 koronát is alig érte el. (Munkásmozgalmi Intézet Archívum— továbbiakban: MMI Arch. — MAV. lg. 8384—1905). Hasonló volt a helyzetük a mozdonyfűtőknek, a nagy pályaudvarokon dolgozó kocsirendezőknek és tolatómunkásoknak stb., akiknek többsége egész életében napibérért végezte nehéz szolgálatát. A napibéres vasúti szolgákat kenyér helyett gyakran csak az a remény táplálta, hogy egyszer ők is végleges alkalmazottá, valóságos vasúti szolgákká válhatnak. »Ha bár a kinevezés a nyomorúság, a koplalás folytatását jelenti is . . . mégis mindnyájuknak ez az óhajuk« — irta a Népszava 1904. március 5-i számában. 6 Tarifa Újság 1894. szept. 17. 6 Vasút 1904. jan. 24. 7 Vasút 1901, aug. 4. 412