Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Vadász Sándor, A fővárosi vasasok századvégi szakszervezeti mozgalmának történetéhez (1890—1899)

hátrált és visszaállította a napibéreket.

69 A Váci úti gyárak vasmunkásai 1897. augusztus 23-án közös gyűlésen vettek részt. A gyűlés a munkabérekkel, a munkások gazdasági helyzetével foglalkozott, valamint a szaklap kérdésével.

70 Új szakszervezetek ezekben az években (1896—97—98) nemigen alakultak. Mindössze a kazánkovácsok és hidászmunkások szakegyletének megalakulásáról van tudomásunk 1897 nyarán,

71 de nem bizonyult életképesnek, mert a következő évben, a rendőrségi évkönyv szerint, gyakorlatilag már nem működött. Az egyesületek anyagi nehézségeire vall a munkanélküli segélyek összegének leszállítása. Eredménynek kell viszont elkönyvelni egyes peremvárosok vasmunkásainak csatlakozását a fővárosi szervezetekhez.

72 Az 1897-es évben sikerült újra megjelentetni a vasmunkások szaklapját. Az újság nem ismerteti a két év előtti megszűnés körülményeit. Izrael Jakabot jelentették be kiadónak, Rádyt pedig felelős szerkesztőnek. A polgármesteri végzés ez ellen nem is tett kifogást, de annál inkább a bejelentett laptulajdonos ellen. »... a bejelentésnek azt a részét azonban, hogy megindíttatni szándékolt lapon kiadó tulajdonos gyanánt a »vas és fémmunkások 6-os bizottsága« lesz megjelölve — nem veszem tudomásul, s ezen valamint minden más ál és valótlan jelzés használatától a bejelentőket ezennel, szigorúan eltiltom.«

73 Bbből a végzésből tudjuk, hogy egy hatos bizottságot választottak, de ennek működéséről nincs adatunk. A lap Vas- és Fémmunkások Szaklapja címen jelent meg, mint a magyarországi vas- és fémmunkások közlönye. így kívánták kifejezésre juttatni, hogy az egész ország vasmunkásaihoz szól a lap. Az 1896—97—98-as években számtalan cikk jelent meg a Népszava, Népszabadság, vasas szaklap hasábjain, amelyek mind a szakszervezeti mozgalom hanyatlását vizsgálták, és keresték az utat a mozgalom fellendítésére. Azonban a sztrájkmozgalom vizsgálata azt mutatja, hogy a vasmunkások harci kedve ezekben az években sem csökkent. Olvassuk csak el a Vas- és Fémmunkások Szaklapja 1897. szeptember 16-i számaban a vas- és fémmunkásokhoz intézett felhívást! Miután vázolja a vasasok nehéz helyzetét, így folytatja : »Mivel a vas és fémmunkások helyzete oly elviselhetetlenné vált, szinte félni kell attól, hogy a kevéssé felvilágosult társaink tervnélküli mozgalmat fejleszthetnek ki, szükséges tehát, hogy a vas- és fémmunkások helyzetükkel tisztába legyenek ; ebből a célból egy egész sorozatát nyitjuk meg a felolvasásoknak : A vas és fémmunkások helyzete címmel, és ezáltal meggondolatlan tettektől visszatartjuk szaktársainkat.« Ilyen világos és félreérthetetlenül opportunista megnyilatkozással a megelőző években nem találkoztunk. Nagyon megijedhettek a vezetők, hogy alig pár nappal a lap újbóli megindítása után ilyen felhívással fordultak a vasmunkások tömegeihez! Megkockáztathatjuk a feltevést,, hogy a lap másodszori megindítása épp azért volt sürgős a vasasok 367