Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)
Vadász Sándor, A fővárosi vasasok századvégi szakszervezeti mozgalmának történetéhez (1890—1899)
maradt titokban Engelmann, majd az ő irányvonalát folytató Silberberg harca, amelyet az Általános Munkás Betegsegélyző és Rokkantpénztár vezetői ellen folytattak. Silberberg 1894-ben előadásokat tartott a vasmunkásoknak. Amikor kizárták a pártból a betegpénztári vezetőket, a Népszava külön is felhívta erre a szakszervezetek figyelmét. Mindez nem tette lehetővé, hogy nyíltan fellépjenek a harcos forradalmi tendenciákkal szemben. Amikor aztán erősödött az uralkodó osztályok nyomása, veszélybe került a munkásmozgalmi vezetők állása is. Silberbergék távozása oda vezetett, hogy a vasas szakszervezetekben is megerősödött a reformisták helyzete. Különben az SzDP egész politikájában bekövetkezett az a fordulat, ami a szakszervezeti mozgalomban megfigyelhető. A későbbi években találkozunk egészen nyílt opportunista megnyilatkozásokkal is. A fellendülés idején a vasmunkások lapja szinte minden számban közölt valami nagy jelentőségű felhívást. Ismertette az ellenállási pénztár megteremtéséért indított mozgalom eredményeit. Gyári gyűlésekről, konferenciákról olvashattunk, bizalmiak választásáról. Mindennek nyoma sincs a 96—97-es évek sajtójában. A rendőri üldözés már 1895-ben megkezdődött, bár csak a későbbi években érte el azt a fokot, amely élethalálharcra kényszerítette a munkásságot addigi vívmányainak megtartásáért, szervezeteinek megőrzéséért. A Vas- és FémmunkásokIyapja 1895. évi 1., 2., 3. számát elkobozták óvadék nélküli politizálás miatt. A 7. számot hasonló indokkal kobozták el. 66 Az Új Népszava 1896 januárjában arról adott hírt, hogy a bádogosok közül nyolc szakszervezeti tagot rendőri felügyelet alá helyeztek. 67 Teszársz Károlyt sajtóvétségért a budapesti királyi törvényszék háromhavi fogházra és 50 Ft pénzbüntetésre ítélte 1895 végén ; a kir. itélő tábla 1896. január 29-én jóváhagyta az ítéletet. Itt említjük meg, hogy a vasmunkások szaklapja 1895 közepén megszűnt, és csak 1897 őszén sikerült újra megjelentetni. Az egyesülési és szólásszabadság védelme mellett a munkások kemény harcot folytattak anyagi helyzetük megjavításáért, visszaverték az ellene irányuló támadásokat. A Danubius hajógyár kazánkovácsai 1896 márciusában beszüntették a munkát. Tíz órai munkaidőt követeltek, továbbá 50%-os béremelést a túlórák fizetésénél. A gyárakban uralkodó viszonyokra vet fényt egy adat, miszerint a Danubius gyárban reggel 6-tól este 8-ig, sőt éjjel is folyt a munka. A kimerült munkások közül reggelente többen elkéstek. Ezeket aztán egyszerűen nem engedték be a gyárkapun. A sztrájk eredménytelen volt, de a kudarc nem törte le a munkásokat. Ezt bizonyítj CL cLZ ci tény, hogy júliusban ismét tiltakoztak a túlóráztatás ellen. 68 A következő években sem szünetelt a harc. A Kőbányai úti Ganzban — a 90-es években a gyár munkásai nem egyszer szüntették itt be a munkát — az igazgatóság a napibért meg akarta szüntetni és az akkord-rendszer bevezetésére tett kísérletet. A hír vétele után a munkások, kb 400-an gyűlést tartottak, amelyen habozás nélkül kimondták az azonnali sztrájkot. Az igazgatóság meg366
