Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Mályuszné Császár Edit, Kelemen László színháza

a magyar vállalkozást nézte, bízvást bóknak tekinthetjük. Ő meglátta azt, hogy itt a magyarságé a jövő, s a maga részéről igyekezett a számára előnytelen jövőt minél messzebbre vetíteni az időben. Az első két előadás 1790. okt. 25. és 27-én Budán, ill. Pesten folyt le. Színrekerült Brühl polgári színműve, az Igazházi, Simái Kristóf magyar tolmácsolásában. Maga a főszereplő, Ráth is azok közé tartozott, akik a további harcok során lemaradtak a társulat mellől. Az előadás meglehetős volt, a közönség fényes, mert az országgyűlés ekkor még Pesten tanácskozott.

31 A jövő pedig — ez esetben a színházépület hiánya miatt — reménytelen. 1790 októberétől 1792 májusáig az első magyar színtársulat nem játszott seholsem. Voltaképpen nem is állt fent, nem volt tényleges szervezet : egy eszme volt csupán, egy törekvés, s egy férfi, aki harcolt ezekért : Kelemen.

32 Ennek a másfél évnek a történetét szintén részletesen ismerjük: mint mentek a kérvények a városi tanácshoz és Unwerthhez, a megyékhez, a helytartótanácshoz és a kancelláriához. Hogyan utasítja Unwerth ismét és ismét vissza a közvetítési kísérleteket, hogyan ragaszkodik makacsul az elvhez : mindkét színházépület az övé, ha a magyarok játszani akarnak, építsenek maguknak külön színházat vagy keressenek valami, már fennálló épületben alkalmas helyiséget, de az ő bérleményeire ne számítsanak! Hogyan fordul Kelemen és jogtanácsosa, Kovách figyelme a nagy szeminárium — a papnövelde — színházterme felé, ahol a növendékpapság farsang idején a maga hagyományos színházi előadásait rendezi, s hogyan utasítja el ezt az indítványt a kamara, nem találván alkalmasnak az emeleten elhelyezett, szűk termet szélesebb körű polgári közönség számára. Hogyan ver egyre nagyobb hullámokat a magyar kutúrtörekvés, s hogyan ér véget a szívós küzdelem a dunaparti nyári színház, a Reischl-féle fabódé kibérlésével. »Szin-játszóink kiket, hála légyen a' tenger Isteneinek! tsak ugyan nem tsavarhatott-le az örvény«,

33 helyiségtik lévén, ismét avval a nehézséggel állottak szemben, hogy ki fogja tanítani és vezetni őket. Erre a szerepre először egy hivatásos német színészt szántak. Hogy ki volt, nem tudjuk ; később Ráday Horsttal dolgoztatott ki magának egy memorandumot a magyar színház vezetésének mikéntjéről — lehet, hogy ő állt most, ezt megelőzőleg is a magyarokkal kapcsolatban. Működése semmi esetre sem válhatott eredményessé, mert rövidesen kitúrta hivatalából Protasevitz borkereskedő, lengyel kalandor, állítólag volt német színész. Protasevitzet Endrődy írása erősen megbélyegzi, nyíltan avval vádolja, hogy megfizették a magyar társulat szétzüllesztésére.

34 Nem tudjuk, hogy Endrődy kire gondolt, mint megvesztegetőre ; ha Unwerthet gyanúsította, ez nem lehetetlen. A gróf jellemével, a magyaroktól való félelmével nagyon összefér. Ha azonban így történt is, magánbeszélgetések, privátlevelek útján folyt le, s ma már ez a vád semmivel sem bizonyítható. Hogy kormány megbízása nem volt Protasevitznek, az biztos, ugyanis valamennyi kémjelentés fennmaradt. Ennek a kormánynak annyi a besúgója, mint égen a csillag : Gotthardi 165