Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Kosáry Domokos, Pest-Buda és a Kereskedelmi Bizottság 1791-ben

lekhez akarja kötni az üzemalapítást (így a magistrátus által elismert képzettséghez), hanem szét is akarja irányítani a jelentkezőket az ország különböző városaiba úgy, hogy egy helyre minden gyártási ágból lehetőleg csak egy üzem jusson! A már meglevő, időben és érdemben első f abrikáknak viszont (s itt önmagára is gondol) támogatást, privilégiumot, terhektől mentességet kér, hogy megszilárdíthassák helyzetüket. S ebben megegyezik mind Valeróék, mind Kuny Domokos kívánságával. A hagyományosan keramikus családból származó Kuny, akinek apja Iyotharingiából került a durlachi, majd a holicsi gyárhoz, előbb Tatán vezetett egy családi üzemet, 1785-től azonban már Budán nyitotta meg majolika-edény fabrikáját, eleinte kis méretekben, de egyre jobban fejlődve, bár utóbb a török háború az ő délre irányuló kivitelének is kárára volt. 1787-ben már üzeme bővítéséhez kért segítséget a budai magistrátustól, valamint saját (már elnyert) adómentességén túl adómentességet üzemének valamennyi alkalmazottja számára is, egyebek közt azon indokolással, hogy főleg külföldiekről van szó, akik másként kedvüket vesztik. Mikor pedig e kérését a magistrátus elutasította, Kuny elhallgatás helyett Pest megyén át kérte, igen határozott hangnemben : II. József parancsolja meg Budának, hogy »necsak őt magát, hanem mindazokat, akik a fabrikában dolgoznak, mentsék fel az adó alól, mert ha ez meg nem történik, iparművészei visszatérnek innen hazájukba és óvni fogják az odavalósiakat attól, hogy egy olyan országba menjenek, ahol alárendelt hatóságok úgy játszadoznak az uralkodó által adott privilégiumokkal és rendeletekkel, mint gyermek a labdával«.

32 Ugyanezen kívánságát Kuny most a Bizottsághoz intézett beadványában is elismételte : a bevált, sikert ígérő fabrikáknak privilégiumot és hosszabb lejáratú mentességet kell adni az adó, újoncállítás, elszállásolás, hides vámpénz alól, mégpedig az üzem egész személyzetének, és félreérthetetlen rendelkezéssel, hogy a fabrika ne legyen zaklatásnak kitéve és ne kelljen kérvényezéssel pocsékolni a pénzt és az időt. Talán nem tévedünk, ha Kunynak ezúttal is elég egyedülállóan határozott és öntudatos hangnemben előadott kívánságát a mentességgel megtakarítható puszta pénzösszegen túlmenően részben arra a törekvésre is visszavezethetjük, hogy a hazai feudális jogviszonyok között a nem-nemeseket fenyegető bizonytalanságtól, zaklatástól, alávetéstől úgy biztosítsa önmagát és üzemének személyzetét, ahogy az adott viszonyok közt lehetett : ennek útja a polgári-nemzeti átalakulásig a mentesítés, a kiváltságolás volt. Kiváltságolásra törekedni : lényegében hátra- és nem előremutató jelenség, — e konkrét esetben azonban lehet bizonyos pozitív vonása is. Persze a vitát a budai magistrátus sem hagyta abba, és kísérőlevelében Kuny kívánságához kapcsolódva sietett megjegyezni — érthető módon — hogy »ilyen mentességet megszabatlan időtartamra nem látnak megadhatónak«, s a megszilárdult üzemnek nyereségéhez mérten kell adóznia. A kedvezményeket Kuny szerint minden olyan (külföldről érkező) vállalkozó megkapná, aki hozzáértését igazolni tudja, s már bizonyos 135