Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)
Kosáry Domokos, Pest-Buda és a Kereskedelmi Bizottság 1791-ben
mellékes tér azonban hazai üzemek számára is nyílt, főleg Pest-Budán, ahol a selyemtermést államilag felvásárló kamara központi begyűjtési raktárából némi nyersanyaghoz lehetett jutni. Persze főleg olyan üzemek alapítására volt lehetőség, melyek a gubók legombolyításával, selyemfonal orsózásával, vagyis lényegében a nyersanyag fejlettebb szinten való elkészítésével, vagy legfeljebb félgyártmányokkal inkább csak előkészítették, semmint versenyükkel veszélyeztették az örökös tartományok selyemfeldolgozó iparának működését. Ezért, az összegyúlt, fonatlan selyem feldolgozása érdekében kapott a 80-as években kamarai segítséget az egyébként is osztrák tőkével dolgozó Fachini Pál egy óbudai fonoda, filatorium felállítására, mely azonban 1789 körül már megszűnt. 28 Ezért bízta meg a kormányzat a Velencéből hívott Mazzocato Ágostont, technikai eljárások tökéletesítőjét, egy selyemgombolyító üzem berendezésével és vezetésével. Ez az óbudai Abspinnungs-Fabrique 1786-tól kezdve működött, s képezte egyúttal azokat, akiket a helytartótanács az ország különböző részeiből e célra odaküldött, sőt még jutalmakkal is buzdított. Az új, jobb eljárás elterjesztésének elsősorban az volt a célja, hogy az örökös tartományok ipara jobb, finomabb nyersanyagot kapjon. A fentiekből érthető, hogy Mazzocatónak a Bizottsághoz intézett, fent említett beadványa miért nem foglalkozik a hazai ipari üzemek jellemző problémáival, s miért szorítkozik eljárási módszerek ismertetésére, amivel válaszol ugyan a Mazzocato szerepével, technikai eljárásával foglalkozó, korábbi irodalmunk egyik kérdésére, 29 de nem azon kérdésekre, melyeket e vizsgálatban tűztünk magunk elé. Elég világosan felelnek azonban ezekre az \fg és 2/6 alatt említett Valero-, illetve Höpfinger-féle beadványok. A Valero testvérek, István és Tamás, Bécsen át Dél-Magyarországra került spanyol család már pestbudai születésű leszármazói, 1776-ban alapították Pesten ez időszak első és a század végéig legnagyobb tőkés manufaktúráját, az első évtized végén 126 szövőszékkel dolgozó selyem-, bársony- és flórgyártó üzemet. Velük közel egy időben telepedett le kamarai segítséggel Óbudán két bécsi selyemiparos : Höpfinger Jakab és sógora, Beywinkler József ; közülük az első rendezte be a valamivel nagyobb, és modernebb üzemet, amely azonban a maga 16 szövőszékével messze elmaradt a Valero-féle vállalkozás mögött. Beywinkler üzeme, melyet halála után ( 1784) középső fia : Sámuel vett át, még közelebb állt a régies műhely-típushoz ; a tulajdonos családtagjaival, gyermekeivel maga is dolgozott a szövőszékek mellett, és a pesti vásárokon maga árulta sátrában gyártmányait. Valeróék hangsúlyozottan az egész pesti selyemgyártótestület nevében nyilatkoztak. Ennek tagjai nincsenek névszerint felsorolva, de közéjük számíthatjuk talán Beywinkler József hasonnevű, legidősebb fiát, aki 1781-ben Pesten nyitott kisebb fajta, önálló üzemet. Ezeken kívül valószínűleg még 4—5 selyemgyártó működött Pesten ez időben, így Iyenner Tóbiás, a mindössze 4—5 segéddel dolgozó, szegényedő lyeimmer Antal, az ugyancsak kisebb műhellyel bíró Herzogh Károly, valamint Graetz Henrik terézvárosi selyemgyártó, akiről csak annyit 132
