Tanulmányok Budapest Múltjából 10. (1943)

Borsa Béla : Reneszánszkori ünnepségek Budán

38 BORSA BÉIyA Továbbá aranybafoglalt üvegedényeket, tálakat, nyakláncokat; gyöngyből, gyémántból készült csodás kincseket sorol fel, a használati tárgyakon kívül kilencszázhuszonhét darabot.

71

) Eljutott a király .ezüst kamrájába is, ahol három halom ezüsttálat, aranyozott fürdőkádakat, öntözőkannákat, toyábbá két értékes kalapot, a pápa adományozta arany kardot és egyéb drágaságokat, összesen háromezerharminchat darabot tekintett, meg.

72

) Ebben a leírásban, bár a szerző részletességre törekszik, rendszert nem találunk. Szemére vethetjük, hogy csupán az anyagi pompán buzdul fel, de nincs elég művészi ismerete, hogy a termeket is szemléletesen vázolja. Gazdag, zsúfolt berendezésről sem ad H. Seybold számot. Nemközömbösség ez, de valójában nem is láthatott a termekben sok bútort. Az akkori lakásokban, még a legelőkelőbbekében is, csak kevés bútor volt. A reneszánsz ember térszemlélete szabad, tágas hatásokra vágyott, ezért bútorzatát a legszükségesebbre korlátozta s a bútorokat kiegészítő iparművészeti termékekkel együtt a belső építészeti keretnek nem kitöltésére, hanem lakályossá tételére használta fel. A berendezési tárgyakat a falak mellé állította, hogy minél több tért nyerjen. Nem.is a bútorok ötlöttek először a belépő szemébe, hanem a falak dekorációja. Ám nemcsak a könnyű-és festői dísz, a nehéz anyagok fémplasztikája is emelte a.termek pompáját.

73

) A megemlített gyönyörű műtárgyak, nehéz arany-, ezüsttálak, tányérok, kenyérkosarak, vödrök, kádak, kannák és figurális tárgyak az ebédlő kellékei. Elborítja őket a plasztikus dísz, epikus képek sorozata. Nemes előkelőséget nürnbergi, augsburgi, francia, olasz mesterektől kaphattak, avagy az udvarnál dolgozó magyar Máté, esetleg a Rómába szakadt nagyhírű Farkas Balázs, Szegedi János vagy Nagyszebeni Simon öntött beléjük szépséget. Ezekhez társultak a budai ötvösök munkái. Buda az ötvösipar terén is legfontosabb városa volt az országnak és már Zsigmond korában tekintélyes céhvei dicsekedhetett. Sőt azt is megállapíthatjuk, hogy a XV. századi Buda helyi történetében felmerült ötvösök mind magyarok. A céh magyarsága és népes volta miatt sem mellőzhette őket a király. Annál kevésbbé, mert a budai mesterek sorában az ötvösök az elsők, akik reneszánsz motívumokat használtak fel. Ezek ugyanis már az Anjouk korában szoros összeköttetésben állottak Olaszországgal, ott tanulták el a sajátos magyar irányba fejlesztett sodrony zománcművességet.

74

) Az ötvösségnek édestestvére a középkorban az ércöntészet. Nálunk szintén már az Anjouk idejében virágzott (Kolozsvári testvérek). Feltehetjük, hogy a H. Seybold említette ércasztaldíszek (egyszarvúak) is magyar mesterek remekei. A kódexben felvázolt hézagos kép is megmutatja, mennyi tudást, ízlést, fantáziát egyesítettek a budai várban. Az iparművészet kapcsolata a többi művészeti ággal pompás keretet von a nagyvonalú magyar reneszánszélet köré és visszatükrözi a budai udvar életritmusát, művészetszeretetét, egyben az egész országra kiható ízlésképző, formaalakító erejét.