Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Gárdonyi Albert: Széchenyi István szerepe Budapest fővárossá fejlesztésében 1-31

SZÉCHENYI ISTVÁN SZEREPE BUDAPEST FŐVÁROSSÁ FEJLESZTÉSÉBEN 13 harmadrészét fizette ki, a hátralékos kétharmadot, valamint a vételár újabb összegét a Szépítőbizottmány 1850 július 8-i jegyzőkönyvének tanusága szerint Széchenyi felesége akarta kifizetni, de a Szépítőbizottmány perre vitte az ügyet, amely az 1852 október 22-én kelt bírói ítélettel (Sz. B. 18.950) olymódon nyert elintézést, hogy a Szépítőbizottmánnyal kötött eredeti szerződés szerint Széchenyi vagy jogutódai a vételár újabb lefizetése ellenében jogosultak a tulajdonjog megszerzésére ; miután pedig Széchenyi felesége az összes hátralékokat kifizette : az eredeti lovagló- és vívóiskola, továbbá a tornacsarnok céljaira rendelt telek Széchenyire, illetőleg örököseire szállott át. A hagyatékban talált pesti ingatlanokon kívül a Vizafogó mellett terjedelmes szántóföldet is szerzett Széchenyi, ezt azonban 1847 augusztus 27-én Tasner Antal nevére irattá át, a Városliget melletti szőlejét pedig 1847 november hó 14-én özv. Majthényi Pálnénak adta el. Ezek az ingatlanok Széchenyi és a főváros között szoros kapcsolatot teremtettek, ami teljesen érthetővé teszi Budapest fejlesztése érdekében kifejtett működését. Ezt a működést tulajdonképpen már ingatlanszerzései előtt megindította, mert az 1833 június hó 12-i választott polgársági ülés jegyzőkönyvében azt olvassuk, hogy a köztisztaság emelése érdekében indítványt tett. Ennek végrehajtására azonban csupán ígéretet kapott, amivel napló jegyzeteinek tanúsága szerint egyáltalán nem volt megelégedve (quasi nichts entschieden). Ugyanezen célból készült »Pesti por és sár« című munkája {kiadta Török János »Töredékek gróf Széchenyi István fennmaradt kézirataiból« cím alatt), melynek nagyobb része, sajnos, nem a tárgyra vonatkozik. A szoros értelemben vett tárgynak csupán az első 22 oldal van szentelve, a 138-ik;oldalig terjedő nagyobb részben egyetlen oldalon esik szó Pestről s ez a következő mondatban foglalható össze: »Pest építményei sem költői nimbusban nem állanak, sem lehető legnagyobb lakkellemet nem nyújtanak, s természetesen, mert nincs Magyarországhoz illő képük, nincs saját ábrázatuk«, vagyis nem magyaros stílusban' épültek. , A rövidebb első részben többek közt a következők olvashatók ; »Kérdem, nem vált-e soknak türhetlenné a némelykor valóban metszhető por, vagy azon sár, mellyel néha téli időben küzködünk, vagy azon kövezet, kivált budai külvárosainkban, mellyeken nyomorgunk, vagy azon gyenge s egyedüli ladikláncolat, melylyel a két város közt téli időben ha nem is egyenesen életünket, de egészségünket oly sokszor kockára bocsátnunk kell.« (8. 1.) Valódi szerencsétlenség lenne számára, ha télen-nyáron állandóan »Pesten-Budán« kellene laknia, mert bármit inkább elszenvedne, mint »a természet szép színeitől örökké eltiltva s kénytelen lenni például BudaPesten a szőke Dunát, szennyes Dunapartokat, kiégett budai szőlőket, kertnélküli házakat, minden fátul eltiltott utcát s téreket, szóval az egész láthatárt mindig s mindent hamuszínű köntösben nézni s a természet sokszínű bájai helyett örökleg a homok bajaival ktizködni.« (11. 1.) Orvosszerül pedig a következőket ajánlja: »szükséges mindenekelőtt, hogy a városnak akárminemü földjei fákkal ültettessenek be s ne fasorokkal, hanem úgyszólván erdőkkel ; ezáltal kirekesztetik némileg az idegen por, amiáltál majd könnyebben bírhatunk saját városi porainkkal.« (21. 1.)