Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)
Mihalik Sándor: Pest-budai ónműves emlékek 112-141
120 MIHAIJK SÁNDOR gyertyamintákat a pestbudai együttes ónöntőcéh tagjainál beszerezni nem lehet. Ez koholmány, mert a céh által felterjesztett bizonyítványokból kitűnik, hogy ilyenfajta gyertyamintákat nemcsak a kebelbéli, hanem a vidéki szappanos mesterek is szoktak készíttetni a pestbudaiónműveseknél, Geist Gáspár és Maszlaghy (Maszlagy) bizonyítványait a céh érvénytelennek mondja, mert ők sohasem keresték fel mintákért a helyi ónöntőket. Vogel ilyen minták feltalálásáról való előadása az igazságtól eltávozott hazugság, mert a helytartótanács 28828. számú, 1832 november 6-án adott Ismervénye szerint az ilyenféle minták készítése csak úgy engedtetett meg, hogy azokat csupán csak olyan mesterek számára készítheti Vogel, kiknek műhelyében dolgozik. Nyilvánvaló tehát, hogy tetemes károkat okoz a céhnek. Ezért Kanicser János helyettes tanácsnok Vogel János készítményeit és dolgozó helyét, az ónöntők műhelye közül pedig Eichel Józsefét személyesen megtekintette. A gyertyaöntőmintákat a hozzájuk szükséges szerszámokkal együtt megnézte és azt tapasztalta, hogy közöttük semmi különbség sincs. Alaptalan tehát Vogelnak az az állítása, hogy a gyertyaöntőminták az ő találmánya, és hogy ezeket rajta kívül senki el nem készítheti. Vogel szappanos mostani foglalkozása a céhbeli ónöntők mesterségébe vág. Az ónművesek e nélkül is gyéren foglalatoskodhatnak. Vogel működése ezért nemcsak hogy tetemesen káros, hanem családjaikkal együtt végső romlásnak is teszi ki őket. A városi tanács ezek alapján eltiltja Vogelt az ónminták készítésétől. Nem is hallunk többet róla, s valószínű, hogy véglegesen és teljes sikerrel szabadulhattak meg tőle. A céh békéje és nyugodalma helyreállt, s ezzel ismét folytatódhatott a csendes élet és a zavartalan munka. V. Az ipari termelés új készítményei és a rohamosan fejlődő kézművesség új technikákkal és új anyagokból készített holmijai nagy iramban szorították ki az ónműveket a háztartásokból és a piacokról. Az ónművesség felett már az elmúlás árnyai kezdtek feltünedezni, de a pestbudai ónöntők még görcsös szeretettel ragaszkodtak új alapítású céhükhöz és friss privilégiumaikhoz. A pozsonyi céhtől való egykori függőségüknek az emlékei rövidesen kimosódtak az emlékezetből és mindjobban feledésbe merültek. A pestbudai együttes céh lassankint központi testületté kezdett alakulni : 1836-ban az újvidéki Peckle József kéri vidéki mesterként való bekebeleztetését a pestbudai ónöntő együttes céhbe. Nemsokára a kassai Winckler Antal Ede, 1855-ben pedig az esztergomi Inugy József és a győri Braun János vétetik fel magukat vidéki mesterként. De ez már mind késő. Az idő elrohant a céh felett, s a körülmények is megváltoztak. 1854 november 28-án Eichl József fő- és Raichardt István alcehmester, valamint Fauser Ede és Kirnast József mesterek a teljes munkaszünetelés miatt a pesti adóbizottságot az 1855/56. évi adóösszeg leszállítására kérik. A céhben található kilenc mester közül négy teljesen elszegényedett. Ennek jeléül hivatkoznak arra, hogy »über Jahr und Tag« csak egyetlenegy legény állt munkában egy mesternél.
