Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)

Paulinyi Oszkár: A m. kir. belügyminisztérium budai várbeli székházának története : adalék Buda topográfiájához 16-61

26 PAUUNYI OSZKÁR Az építkezés — nyilván a kellő anyagi eszközök hiányában — igen lassú ütemben és csak fokozatosan haladt előre. Bltelt egy kerek félszázad, mire az egyidejűleg újjáépült templom szomszédságában a ferencesek új budai rendháza tető alá került. 37 ) Az új rendház telke a rend által örök­jogon megszerzett 57., 58., 59. és a 121-es telek egy részével bővült 122-es telkekből tevődött össze, amelyek időközben a Ferences-köz megszün­tetésével, összefüggő telektömbbé olvadtak. A rendház egyemeletes épülete meglehetősen rendszertelen alakban épült s méreteiben mind a telek ki­terjedéséhez, mind a templomhoz viszonyítva meglehetősen igénytelennek volt mondható. 38 ) Főszárnya a templom hosszanti tengelyétől mintegy 19 ölnyire végével épült az Uri-utca vonalára s ez utóbbira merőlegesen 20—21 ölnyire nyúlt be a telek belseje felé. 39 ) Az épületnek ettől az Uri­utcára nyíló főszárnyától annak hosszanti tengelyére merőlegesen két 4. A budai várbeli ferences-rendház és klarissza-zárda telke 1741-ben. egymással párhuzamos épületszárny húzódott a templom déli faláig. Mindkét szárny beljebb esett az Uri-, illetőleg a Sütő-utca vonalán ; az egyik a templom Uri-utcai sarkánál, 40 ) a másik körülbelül a szentély magasságában illeszkedett a templom déli falához ; amellett ez utóbbi — a Sütő-utca felőli — szárny másik végével túlnyúlt az épület főszárnyán, déli irányban mintegy 7-—8 ölnyi kiszögellést alkotva. Végül e két pár­huzamos szárny között a templom déli falára támaszkodva épült egy keskenyebb negyedik szárny is. A teleknek úgyszólván teljes egészében szabadon álló utcavonalát az Uri-utca, a Császár-rés (mai Kapisztrán-tér) 41 ) és a Ferences-utca, illetőleg Sütő-utca felől kőfal vette körül, míg negyedik, déli oldalát az 1740-es évek elejéig a rend által ideiglenesen bírt 60-as és 121-es telkek épületei határolták. B két telek közül utóbbit a rend még a rendházépítkezés befejezése előtt, vállalt kötelezettsége értelmében, polgári kézbe engedte volt át. 42 ) Az Uri-utcai 60-as számú telket azonban egészen rendházuk föl­építéséig lakták. 1741-ben, az új épület elfoglalásával pedig a klarisszákkal már korábban kötött megállapodás értelmében eladták az utóbbiaknak. B telekátruházásssal kapcsolatban a városi hatóság a klarisszák kérelmére bizonyos telekrendezést is hajtott végre, amennyiben a korábban a 60-as és a 121-es telkek déli oldala mentén nyitott keresztutcát megszüntette s helyette a ferences rendház telke és az utóbbi, a klarisszák tulajdonába

Next

/
Oldalképek
Tartalom