Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)

Kelényi B. Ottó: Buda és Pest városképe az idegen utazások irodalmában 137-169

138 KEI,ÉNYI B. OTTÓ társadalom fejlődése sem határozható meg csupán azon életjelenségek alapján, amelyek között a vizsgált közület életét éli. A helytörténet alakulásának tényezői között sok olyan elem van, amely a közületet bizonyos tekintetben nagyobb népi egységek : megye, állam függvényévé teszi. Ebből világos, mily fontos szerepe van az államtörténetnek a közület történetének alakulásában. A helyi, közület fizikai tényezőit, továbbá a táji adottságokat, azoknak történetformáló erőit, azután egy meghatározott földrajzi egység és a rajta élő nép viszonyának képét a mai szellemtudomány főként szociológiai és irodalmi tényezőkből vezetve le, vizsgálat tárgyává teszi.

1

) A falukutatás ma a táji szempont érvényesítését követeli, abból a felismerésből indulva ki, hogy a falu nem kultúregység. Az egyes különleges helyi tényezők tulaj donképen ugyanazon táj kultúrának valamely rendkívüli történeti elemmel kibővült változatai. Egy közösség társadalmi képének megértésénél és megrajzolásánál csak oly egyetemes hatású tényezők a lényegesek, amelyek a közösség életét lényeges fejlődésében befolyásolták.

2

) A fizikai és társadalmi adottságokon kívül a szellemi erőknek a helyi műveltség alakulásában, az emberi társas közületek formáinak meghatározásában is elsőrangú fontossága van. A korszellem a szó mindennapi értelmében is minden korszak minden alkotására csalhatatlan bélyeget üt. A stílusjelleg ma már nemcsak a képzőművészeti alkotások formai meghatározására szolgál, hanem belső tartalommal telített életformát jelent, amely minden korszak élet jelenségeinek minden megnyilvánulásában kimutatható. A helytörténet forrásainak értékelése szorosan összefügg a szellemtudományok terén történt nagy átalakulással. Itt is érvényesül az új szemléleti módszer, amely a hely történetét tulaj donképen a szellemi élet történetévé akarja kiépíteni azáltal, hogy keresi a nagy összefüggéseket, megrajzolja a fejlődési vonalakat és ezeket a kor és a hely történetébe állítja. A legsúlyosabb probléma ezen a területen is a módszer kérdése és speciális magyar talajon itt is jellemző, hogy az elméleti megalapozás megelőzte a szélesebb körű konkrét helytörténeti munkát. Addig is, amíg a helytörténeti munkának az új szemléleti módszerrel megalkotott szintézisei a múlt század végétől kezdve kiadott pozitivista monográfiák ellensúlyozásaként nagy sorozatokban napvilágot látnának, bizonyos, hogy a szellemi fejlődés széleskörű, gazdag szemléleti területen felépített vonalát csak a legszigorúbb adatszerűségen alapulva lehet történeti képbe összefoglalni. Míg ugyanis a pozitivizmus csak a forrásokban mutatkozó konkrét történeti adatok hű visszaadására és abban az individuális adottságok pontos részletekig menő rajzára helyezte a súlyt, de nem jutott el az összefüggések és analógiák nagy tanulságainak ismeretéig, addig a szellemtörténet éppen széleskörű vizsgálódási fölületével egy valószerűbb, élettel és szellemi tartalommal jobban telített történelmi kép kialakításán fáradozik. Tanulmányunkban a helytörténetírásnak azon forrásaival foglalkozunk, amelyek egy hazai helynek az idegen népek szemüvegén át mutatkozó változásait adják elő és amelyeket a hely elmúlt élete idegen anyagban mutatkozó vetületének nevezhetnénk. A források e nagy területe magában foglalja valamely hazai közületről a külföld egész irodalmában található minden utalást, az enciklopédikus munkáktól kezdve a szépirodalom