Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)
Belitzky János: Adatok Budapest koraközépkori helyrajzához 62-102
86 BEUTZKY JÁNOS nók, hanem felismerhető rajta, hogy egykori, ma nem létező út szekérvájta csapását moshatta ki a víz. Ez az út felvezethetett a 350 méteres szintvonal magasságáig, hogy ott északnyugatnak fordulva — csapását itt is végig vízmosás jelzi — elvezessen addig a templom- vagy kápolna-romig, amely az egykori Gercse falu egyháza volt. Ez a rom is a 350 méteres szintvonal magasságában fekszik és így érthető, hogy a gercsefalvi szőlők és falu között miért haladt emelkedés nélkül az 1212. évi bizottság. Itt a falu végén északnak fordultak, mert csak így lehetséges, hogy mindjárt emelkedve érjék el a lapis fierforatus-t. A kérdés már most az, hogy hol állott ez a kilyukasztott, határjelül szolgáló, egykor valószínűleg malomkőnek használt kő? Az oklevél szövege erre nézve nem ad pontos felvilágosítást, lehet hogy a mons Hyges tetején, de lehet, hogy ennek oldalán, fönt a nyeregben. A mons Hyges azonos a mai Csúcsheggyel, amit a népi névadás — Hegyes-hegy = Csúcsos-hegy — törvényén kívül még az is támogat, hogy vannak olyan XVIII. századi térképeink, 60 ) amelyek a mai Csúcshegyet Mons Gercse — Gercsei-hegy névvel illetik, ami azt bizonyítja, hogy Gercse faluhoz közel volt, akárcsak az oklevélben szereplő mons Hyges. Véleményünk szerint a lapis perforatus a Csúcshegy nyeregből való kiemelkedésén, a 393 méteres magassági pont táján lehetett. Ide ugyanis elég könnyű feljutni és viszont az is megmagyarázható, hogy hogyan haladhattak innen a Hegyes-hegy alatt lefelé a határjárók. A lapis perforatus-tól a Csúcs-hegy északi lejtőjére lejutva az északkelet felé elnyúló lejtőháton kellett haladni határ járóinknak, hogy itt a lejtőhát tetejére való kis felkapaszkodást dombra való emelkedésnek írják le, majd pedig, hogy a lejtőháton tovahaladva a 152 méteres magasságot elérve fölhágjanak a 156 méteres fátlan, szőlőtlen kiemelkedésre, a kopasz, azaz Pilishegyre. Ez a Pilishegy a mai Testvérhegyet nyugatról határoló nagy vízmosás északnyugati oldalán emelkedik. Csak innen lehetséges ugyanis úgy lejutni az esztergomi útra, hogy az ember ne keljen át az Aranyhegyi-árkon. Kizárt dolognak tartjuk ugyanis, hogy még a szűkszavú 1212. évi határjárók is ne nevezték volna meg ezt a patakot, ha azon átkelnek. Álljunk meg azonban itt a magna via Strigoniensis-nêl. Már csak azért is, mert az 1212. évi oklevél szövegéből azt érezzük ki, hogy itt a határjárók is megálltak. Nem mentek tovább, nem emeltek többé földből métákat, hanem megállapították, hogy a határ a továbbiak során átmegy a mons Tebewra, azaz Tebe-úr-hegye derekán, — a mai Ürömhegy és Aranyhegy között — hogy azután három falut, Megyert és a két Pazándokot érintve, kilyukadjon valahol a Dunánál. A határjárás, helyesebben határkijelölés, ahogy azt a Pilishegy tövében, az esztergomi nagy út mentén, a mons Tebewra derekával szemben álló bizottság megállapításai során elvégezte, annyira elnagyolt, oly kevés támpontot nyújt, hogy csak föltételezésekkel dolgozhatunk. Valószínű, hogy légvonalban valahol a mai Csillag-hegy felett emelkedő Rókahegyről ereszkedett le Megyerhez a határvonal, hogy ott északkeletebbre fordulva a mai Kalázi-víz dunai torkolatánál álló templomromnál — talán az egyik Pazándok templomának romjánál — végződjék. Az egykori telepek helyeit itt elsősorban a pleisztocén- és óholocén-kori szigeteken kereshetjük. 60a ) * * * !
